nagyszerűen sikerült végrehajtanom a szerdai bejegyzésemet!
az életem kezd csúcsszuperből ferge. mostfigyelj! .teges lenni! :)
néztem egy nagy csomó tom és jerryt, jóbarátokat és így jártam anyátokkalt
és sokkal-sokkal jobb kedvem lett.
rájöttem nincs jogom elszomorkodni az időmet.
ezentúl belecsapok a lecsóba!
2012. november 25., vasárnap
2012. november 16., péntek
2012. november 12., hétfő
csecsemő-gondok, hippiláz és egyéb hisztéria
ééés éljen!
a szánalomaskiscsíravagyok vonat tovább suhan.
kiborultam.
MEGINT.
éreztem a szemgödrömben, megint elő akar bukkanni.
megmutatja magát mindenkinek.
még visszafogom!
még bírok vele!
még egy sör és már el is csitul.
de nem.
amikor felhívott és valami hülyeséget kérdezett akkor már tudtam hogy nem birom visszafogni.
Ő nyert.
a csecsemő.
nem akartam felhívni csak ha már nagyon nem birok vele,
mert ha felhívom akkor ez már nemcsak az én és a bennem lakozó bömbölő óriáscsecsemő harca lesz.
nem.
akkor lesz egy szemtanu (vagy inkább fültanu?) aki elöl soha többé nem titkolhatom el.
és amikor előbukkan...
olyankor tudom, egy ideig még nem birkózom meg vele, elhatalmasodik rajtam és Ő nyer.
gondoltam, megmutatja magát szilvinek és annyi!
és aztán megint elbújik, hogy ketten harcolhassunk egymással.
megszelidítem és elrejtem hogy senki ne lássa.
de nem!
a kis kurva becsapott.
"ezt a harcot te nyered, de a háborút nem!" -gondolta.
és akkor jött ki belőlem, amikor mindenki ott volt.
hát ez természetes, bazdmeg.
mikor máskor bömbölj, mint a barátaiddal tele lévő, valami tuctuc zenétől hangos kocsmában.
azután nem birtam leállítani még a héven sem!!
pedig a batyin még fél órát vártunk a katusra de ő nem jött.
szóval csak hármasban mentünk haza az utolsó hévvel: Zsófi, én és a csecsemő.
azt akartam mondani neki hogy köszönöm, hogy nem kellett egyedül lennem, hogy te voltál az egyetlen aki betartotta amit ígért, éshogy te végképp átérzed hogy én mit érzek, mert veled is ugyan ez van.
és ne haragudj hogy tönkrebasztam az estédet ésmég el is tüntem egy órácskára.
ehelyett csak azt hallom:
-na akkor szia Lilla és köszi hogy itt aludhattam.
-nem adok puszit mert beteg vagyok, nincs mit szia.
gratulálok.
hippi akarok lenni.
ők olyan...békések?
nincs csecsemőjük, soha nem hisztiztek, és olyan nyugodtak.
bár lehet hogy csak a minősíthetetlen mennyiségű fű miatt.
igen, csak nyugodt akarok lenni.
egy bandányi barátot akarok, egy wolksvagent buszt, gyöngyös karkötőket amik felérnek a könyökömig, polaroid fényképezőgépet akarok, és utazgatni a világban a bandányi barátommal és a wolksvagenemmel.
nem akarok kiskosztümös titkárnő lenni,
nem akarok egy számitógép elött ülni nyolctól ötig.
rojtokat akarok, színes szoknyákat, 10soros bakancsot és álomfogót, gitárt és Janis Joplint.
különleges akarok lenni és boldog.
persze, hisztizni van időm és erőm, de a tegnapi napot át- tévéztem és olvastam.
nem csináltam semmit hasznosat, nem váltottam meg se a világot se magamat.
de még az ágyból se tudtam kikelni.
nem akarom a náthára fogni mert attól még hogy fulladozok és nyelem a taknyom még megihattunk volna egy kávét fannival vagy legalább felhívhattam volna.
nocsak, nocsak úgy látszik mégiscsak képtelen vagyok megmenteni a barátságunkat.
újabb gratuláció és örömujjongás magamnak.
a szánalomaskiscsíravagyok vonat tovább suhan.
kiborultam.
MEGINT.
éreztem a szemgödrömben, megint elő akar bukkanni.
megmutatja magát mindenkinek.
még visszafogom!
még bírok vele!
még egy sör és már el is csitul.
de nem.
amikor felhívott és valami hülyeséget kérdezett akkor már tudtam hogy nem birom visszafogni.
Ő nyert.
a csecsemő.
nem akartam felhívni csak ha már nagyon nem birok vele,
mert ha felhívom akkor ez már nemcsak az én és a bennem lakozó bömbölő óriáscsecsemő harca lesz.
nem.
akkor lesz egy szemtanu (vagy inkább fültanu?) aki elöl soha többé nem titkolhatom el.
és amikor előbukkan...
olyankor tudom, egy ideig még nem birkózom meg vele, elhatalmasodik rajtam és Ő nyer.
gondoltam, megmutatja magát szilvinek és annyi!
és aztán megint elbújik, hogy ketten harcolhassunk egymással.
megszelidítem és elrejtem hogy senki ne lássa.
de nem!
a kis kurva becsapott.
"ezt a harcot te nyered, de a háborút nem!" -gondolta.
és akkor jött ki belőlem, amikor mindenki ott volt.
hát ez természetes, bazdmeg.
mikor máskor bömbölj, mint a barátaiddal tele lévő, valami tuctuc zenétől hangos kocsmában.
azután nem birtam leállítani még a héven sem!!
pedig a batyin még fél órát vártunk a katusra de ő nem jött.
szóval csak hármasban mentünk haza az utolsó hévvel: Zsófi, én és a csecsemő.
azt akartam mondani neki hogy köszönöm, hogy nem kellett egyedül lennem, hogy te voltál az egyetlen aki betartotta amit ígért, éshogy te végképp átérzed hogy én mit érzek, mert veled is ugyan ez van.
és ne haragudj hogy tönkrebasztam az estédet ésmég el is tüntem egy órácskára.
ehelyett csak azt hallom:
-na akkor szia Lilla és köszi hogy itt aludhattam.
-nem adok puszit mert beteg vagyok, nincs mit szia.
gratulálok.
hippi akarok lenni.
ők olyan...békések?
nincs csecsemőjük, soha nem hisztiztek, és olyan nyugodtak.
bár lehet hogy csak a minősíthetetlen mennyiségű fű miatt.
igen, csak nyugodt akarok lenni.
egy bandányi barátot akarok, egy wolksvagent buszt, gyöngyös karkötőket amik felérnek a könyökömig, polaroid fényképezőgépet akarok, és utazgatni a világban a bandányi barátommal és a wolksvagenemmel.
nem akarok kiskosztümös titkárnő lenni,
nem akarok egy számitógép elött ülni nyolctól ötig.
rojtokat akarok, színes szoknyákat, 10soros bakancsot és álomfogót, gitárt és Janis Joplint.
különleges akarok lenni és boldog.
persze, hisztizni van időm és erőm, de a tegnapi napot át- tévéztem és olvastam.
nem csináltam semmit hasznosat, nem váltottam meg se a világot se magamat.
de még az ágyból se tudtam kikelni.
nem akarom a náthára fogni mert attól még hogy fulladozok és nyelem a taknyom még megihattunk volna egy kávét fannival vagy legalább felhívhattam volna.
nocsak, nocsak úgy látszik mégiscsak képtelen vagyok megmenteni a barátságunkat.
újabb gratuláció és örömujjongás magamnak.
2012. november 8., csütörtök
tesó-kódex
nem tudom miért csak most osztottam meg a hétfői piszkozatomat.
talán féltem?
ha közzéteszem mindenki megtudja hogy mennyire egy szánalmas alak vagyok, de mostmár ugyis mindegy, nem?
mert
ad1: a szombati manőverem.
ad2: féltékenységi roham.
ad3: csecsemőbőgés.
könyörgöm, Lilla azt hittem ezen már régesrégen túl vagyunk!
miért kezded megint el?
mostanában pont annyira jóban voltunk,
én irtó büszke voltam rá szalagavatón
és volt közös titkunk anyuék elött.
talán most elöszőr.
nem köptük be egymást:
én nem mondtam el hogy folyton isznak emesével
ő nem mondta el hogy az asztalom bal fiókjában rejtegetem a hamutartóm 30 csikkel egyetemben.
de én balga, elkezdtem a kis hisztimet,
mert könyörgöm!
mindenki tudja, hogy nem beteg, nincs láza, makk egészséges.
szerdán nem ment suliba mert anyuék lelhitték.
és ezért én, mit egy agyveszett kutya hisztériás rohamot kaptam elkezdtem ordibálni reggel 6 kor hogy ezt nem csinálhatja, mert ha ő itthon marad akkor plusz 11 órája lesz, hogy csinálja a kreszt.
és megint az lesz, ő lerakja a kreszt énmeg maradok a hülye kis huga, akinek fölösleges volt kifizetni, akire költeni annyi mint lehúzni a wc-n a pénzt.
de azért elmentem suliba és közöltem nem jövök haza soha többet (haha mint egy 10 éves.)
gondoltam, úgyis randizok szilvivel majd náluk alszom vagy valami.
és
basszameg
elkezdtem sírni
és nem birtam abbahagyni.
egyszerűen tudtam hogy fölösleges, nem oldok meg vele semmit és ez nem akkor tragédia!!
komolyodj már meg egy kicsit te ribanc!!!!
hát nem sikerült.
végigbőgtem a matekórát, hálistennek csak réka látott meg mert ő elöttem ült de hát ő kit érdekel?
megszólalt a telefonom, a matek tanár meg azt mondta, ha nem vallja be h ki volt, akkor következő órán mindenki dogát ír.
mondom, jó nem leszek ekkora görény, odaadom csak elötte szünetben felhívom szilvit.
erre az osztálytársaim mint az oroszlánok az elejtett vadra ugrottak rám hogy én mekkora bunkó vagyok
és mégis mit képzelek, én úgy sem írnék, de ők nem állnak jól.
nem akartam felállni órán hogy kivigyem, mindenki látta volna hogy mekkora szerencsétlen vagyok, hogy piros arccal és kigúvadt szemekkel átsétálok az osztályon és hallgathattam volna hogy "miabaaaj?"
nemnemnem.4
kicsörtettem a teremből, útközben melinda is meglátott, háteznagyszerű!
végem. örökre egy bömbölő csecsemőnek fognak elkönyvelni.
najó, szilvi lemondta a randit.
leadtam a telóm.
még 3 órát átücsörögtem, valahogy aztán leléptem.
nem birom tovább.
elmentem sétálni a városba és annyira megnyugodtam.
valahogy örültem hogy elvették a telefonomat és nem tudtam elküldeni a világ leggonoszabb smsét anyunak.
megint kitaláltam azt az őrületes marhaságot hogy leköltözöm orosházára itt hagyok csapotpapot, mindent.
cukorkák.
ők tehetnek mindenről.
egyszer a világot lenne kedvem ölelkezve végigtáncolni
máskor csak elmenekülnék és dühödten, mint egy őrült vágnék mindenkit fejbe egy vaslapáttal.
persze, anyuék kifizetik balázsnak az egyhónapos meghosszabbítást én pedig vessek magamra hogy lassú és hülye vagyok és nem voltam képes végigvinni.
lehúzott pénz.
persze szerda este is összevesztünk még egyszer, mert kibaszott 4 kocka csokit akartam adni Sziriusznak, erre elkezdett verekedni(pedig hónapok óta nem verekedtünk) és ordibált és veszekedett énmeg csak védeni akartam magam meg mondani hogy tudom hogy nem is a hülye csoki a bajod, egyáltalán ÉN vagyok a bajod, hogy létezem, hogy te sokkal jobb vagy nálam és sokszor ezt nemn látják mert én kihisztizem magamnak hogy engem is szeressenek. hogy amikor te 5öst kapsz adnak 2 puszit amikor én kapok 5öst anyu vesz nekem egy kötött pulcsit, és felhív mindenkit hogy elújságolja.
de nem tudtam semmit mondani, megint elkezdődött.
megint csak sírtam és nem birtam abbahagyni.
és elkezdödött a családi "hozzunk fel minden régi vagy elfojtott sérelmet" est.
anyám rátámadt apámra hogy ő miért csak nekem segít a kreszben, és balázs biztos ezért ingerült mert neki nem segít semmit.
és jött a többi hiszti, az érettségitől, az adósságon át a nagymamákig.
erre a forrás, a baj okozója, a rosszakrosszak, aki még mindig úgy bömbölt mint egy csecsemő felmenekült a szobájába és belevetette magát Szabó Magdának Az ajtójába.
persze másnap nem keltem fel, nem mentem suliba, 11től este 9ig csináltam
AZT A KIBEBASZOTT KRESZT
de olyan nehéz hogy apával együtt sem értünk a végére.
még van egy fejezet aztán a záróvizsga, de ma van a hatáidő és apa elutazott bádem-bádembe, én pegig reggel 9 óta csináltam, de feladtam.
na ennyit a hogy vagyok mostanában? kérdésre felelve.
talán féltem?
ha közzéteszem mindenki megtudja hogy mennyire egy szánalmas alak vagyok, de mostmár ugyis mindegy, nem?
mert
ad1: a szombati manőverem.
ad2: féltékenységi roham.
ad3: csecsemőbőgés.
könyörgöm, Lilla azt hittem ezen már régesrégen túl vagyunk!
miért kezded megint el?
mostanában pont annyira jóban voltunk,
én irtó büszke voltam rá szalagavatón
és volt közös titkunk anyuék elött.
talán most elöszőr.
nem köptük be egymást:
én nem mondtam el hogy folyton isznak emesével
ő nem mondta el hogy az asztalom bal fiókjában rejtegetem a hamutartóm 30 csikkel egyetemben.
de én balga, elkezdtem a kis hisztimet,
mert könyörgöm!
mindenki tudja, hogy nem beteg, nincs láza, makk egészséges.
szerdán nem ment suliba mert anyuék lelhitték.
és ezért én, mit egy agyveszett kutya hisztériás rohamot kaptam elkezdtem ordibálni reggel 6 kor hogy ezt nem csinálhatja, mert ha ő itthon marad akkor plusz 11 órája lesz, hogy csinálja a kreszt.
és megint az lesz, ő lerakja a kreszt énmeg maradok a hülye kis huga, akinek fölösleges volt kifizetni, akire költeni annyi mint lehúzni a wc-n a pénzt.
de azért elmentem suliba és közöltem nem jövök haza soha többet (haha mint egy 10 éves.)
gondoltam, úgyis randizok szilvivel majd náluk alszom vagy valami.
és
basszameg
elkezdtem sírni
és nem birtam abbahagyni.
egyszerűen tudtam hogy fölösleges, nem oldok meg vele semmit és ez nem akkor tragédia!!
komolyodj már meg egy kicsit te ribanc!!!!
hát nem sikerült.
végigbőgtem a matekórát, hálistennek csak réka látott meg mert ő elöttem ült de hát ő kit érdekel?
megszólalt a telefonom, a matek tanár meg azt mondta, ha nem vallja be h ki volt, akkor következő órán mindenki dogát ír.
mondom, jó nem leszek ekkora görény, odaadom csak elötte szünetben felhívom szilvit.
erre az osztálytársaim mint az oroszlánok az elejtett vadra ugrottak rám hogy én mekkora bunkó vagyok
és mégis mit képzelek, én úgy sem írnék, de ők nem állnak jól.
nem akartam felállni órán hogy kivigyem, mindenki látta volna hogy mekkora szerencsétlen vagyok, hogy piros arccal és kigúvadt szemekkel átsétálok az osztályon és hallgathattam volna hogy "miabaaaj?"
nemnemnem.4
kicsörtettem a teremből, útközben melinda is meglátott, háteznagyszerű!
végem. örökre egy bömbölő csecsemőnek fognak elkönyvelni.
najó, szilvi lemondta a randit.
leadtam a telóm.
még 3 órát átücsörögtem, valahogy aztán leléptem.
nem birom tovább.
elmentem sétálni a városba és annyira megnyugodtam.
valahogy örültem hogy elvették a telefonomat és nem tudtam elküldeni a világ leggonoszabb smsét anyunak.
megint kitaláltam azt az őrületes marhaságot hogy leköltözöm orosházára itt hagyok csapotpapot, mindent.
cukorkák.
ők tehetnek mindenről.
egyszer a világot lenne kedvem ölelkezve végigtáncolni
máskor csak elmenekülnék és dühödten, mint egy őrült vágnék mindenkit fejbe egy vaslapáttal.
persze, anyuék kifizetik balázsnak az egyhónapos meghosszabbítást én pedig vessek magamra hogy lassú és hülye vagyok és nem voltam képes végigvinni.
lehúzott pénz.
persze szerda este is összevesztünk még egyszer, mert kibaszott 4 kocka csokit akartam adni Sziriusznak, erre elkezdett verekedni(pedig hónapok óta nem verekedtünk) és ordibált és veszekedett énmeg csak védeni akartam magam meg mondani hogy tudom hogy nem is a hülye csoki a bajod, egyáltalán ÉN vagyok a bajod, hogy létezem, hogy te sokkal jobb vagy nálam és sokszor ezt nemn látják mert én kihisztizem magamnak hogy engem is szeressenek. hogy amikor te 5öst kapsz adnak 2 puszit amikor én kapok 5öst anyu vesz nekem egy kötött pulcsit, és felhív mindenkit hogy elújságolja.
de nem tudtam semmit mondani, megint elkezdődött.
megint csak sírtam és nem birtam abbahagyni.
és elkezdödött a családi "hozzunk fel minden régi vagy elfojtott sérelmet" est.
anyám rátámadt apámra hogy ő miért csak nekem segít a kreszben, és balázs biztos ezért ingerült mert neki nem segít semmit.
és jött a többi hiszti, az érettségitől, az adósságon át a nagymamákig.
erre a forrás, a baj okozója, a rosszakrosszak, aki még mindig úgy bömbölt mint egy csecsemő felmenekült a szobájába és belevetette magát Szabó Magdának Az ajtójába.
persze másnap nem keltem fel, nem mentem suliba, 11től este 9ig csináltam
AZT A KIBEBASZOTT KRESZT
de olyan nehéz hogy apával együtt sem értünk a végére.
még van egy fejezet aztán a záróvizsga, de ma van a hatáidő és apa elutazott bádem-bádembe, én pegig reggel 9 óta csináltam, de feladtam.
na ennyit a hogy vagyok mostanában? kérdésre felelve.
2012. november 5., hétfő
minden oké nap
najó, nem bírom, muszály elmondanom.
szóval tisztázzuk alapból fergeteges szar kedvet csináltak nekem a " most mindenkinek van barátja csak neked nincs" szöveggel.
TUDOM.
tudomtudomtudom.
teljesen felesleges volt ezt az orrom alá dörgölni, de mindegy megeseik.
amikor kijöttem a giroszosból elmentem a villamosmegállóig hogy én MOST hagyom itt őket röhögjenek és cikizzék egymást basszameg.
aztán visszajöttem és leültem az út szélére mint egy szerencsétlen.
oké, nem direkt akartak megbántani csak általában én vagyok a potenciális jelölt akit szivatni lehet.
oké.
ott amíg gyalogoltunk kicsit lenyugodtam, nem cirkuszolok, higgadt vagyok.
amikor szilvi lelépett gonodoltam, okéoké rosszulvan hisztéria satöbbi.
gőtébe úgy szar volt mint még soha.
az ELEJÉTŐL A VÉGÉIG.
egész végig ott ültek a seggükön a kibaszott sörükkel, mert ők is rosszul vannak.
okéokéoké MINDENKI rosszul van, megértem jaaaaaajnee görcsöl a hasam és nincs kedvem inni ITT A KIBASZOTT VILÁGVÉGE!!!!!!!!!
jó tudom én vagyok a kishülye aki soha nem görcsöl, nem érthetem mennyire fáj nekik.
mindegy.
tényleg megértem, mind a 3an rosszul vannak.
de azért-gondoltam naivan- én azért még jól érezhetem magam attól hogy ott kuporgok mellettük ők nem lesznek jobban.
sör.sör.sör.
oké, amikor már kissé ittas voltam azt mondták már nem bírják és lelépnek.
OKÉ
sokszor volt már ilyen nyáron, 3körül ott hagy/hagynak az a hisztivonat már rég elment.
lassan úgyis jön az első hévem, haza tudok menni.
emő gangam sztájlozott mint egy szerencsétlen.
én ott még vágtam a pofákat vagyis akkor és ott tényleg jól is éreztem magam,
aztán kihánytam.
szó szerint kihánytam a boldogságot.
giroszostul, borostúl, söröstűl, mindenestül.
na, még egy sör.
kiültem egyedül cigizni, és ott gondoltam át hogy mi hogy most akkor mivan?
nem sírtam meg semmi, végülis jól vagyok.
aztán az énekes odaült hozzám:
- ne mondd meg kitalálom, anyu apu nem szeret esetleg a barátnődön ugyanolyan ruha volt mint rajtad?
-haha, jó tipp de nem.
-akkor mivan?
-miért mi lenne? tökjól vagyok
-aha, itt ücsörögsz egyedül a 4. cigidet szívod, reszketsz és a szád furcsán lefelé hajlik.
-(nevetés) semmi tényleg! csak a barátnőim itthagytak pedig úgy terveztük egész este együtt leszünk és elfogyott a söröm.
-na ezen könnyen segíthetünk.
valami színes mangó ízű valamit kotyvasztott nekem.
oké, megtaláltam emőt.
itt egy kisebb képszakadás, emő táncol, aztán felülök énis a pultra beszélgetek 2 fiúval egyszerre csaképp mindkettővel másról.
najó, melegem van kimegyek cigizni. ki jön?
a következő kép ott ülök azzal a furcsa fazonnal és beszélgetünk.
ÉS
csak most jön a java.
kiderült, a srác (ahhoz képest hogy egy kigyúrt, kopasz és szakállas monstrum) tök intelektuális.
valami környezetvédelmes akármilyen egyetemre jár és rengeteget olvas.
megbeszéltük- vagy inkább a fejemhez vágta- hogy én túl fiatal vagyok hozzá, de hogy érdekes vagyok és ez nem jó hogy tetszem neki mert
TÚL
FIATAL
VAGYOK
.
az este végén amikor a villamos megállóban álltunk már annyira részeg voltam hogy konkrétan úgy rányomultam mint még soha senkire.
aranytálcán kínáltam fel magam, a homlokomon egy cetlivel: szeress
vagy legalább dugj meg.
lesmároltam.
közölte, ez így nem lesz jó, mert még mindig
TÚL
FIATAL
VAGYOK
.
azt mondta, a kapcsolatunk arról szólna hogy heti egyszer találkozunk, szexelünk és ennyi
mert ő nem ér rá.
ha-ha.
csak ott álltam mindenféle büszkeség és nőiesség teljes hiányában és nem mondtam semmit.
SEMMIT:
jobbnak tartottam ha befogom a szám, talán így nem hozom magam még gázabb helyzetbe.
ennyi.
vége.
kiégtem.
szóval tisztázzuk alapból fergeteges szar kedvet csináltak nekem a " most mindenkinek van barátja csak neked nincs" szöveggel.
TUDOM.
tudomtudomtudom.
teljesen felesleges volt ezt az orrom alá dörgölni, de mindegy megeseik.
amikor kijöttem a giroszosból elmentem a villamosmegállóig hogy én MOST hagyom itt őket röhögjenek és cikizzék egymást basszameg.
aztán visszajöttem és leültem az út szélére mint egy szerencsétlen.
oké, nem direkt akartak megbántani csak általában én vagyok a potenciális jelölt akit szivatni lehet.
oké.
ott amíg gyalogoltunk kicsit lenyugodtam, nem cirkuszolok, higgadt vagyok.
amikor szilvi lelépett gonodoltam, okéoké rosszulvan hisztéria satöbbi.
gőtébe úgy szar volt mint még soha.
az ELEJÉTŐL A VÉGÉIG.
egész végig ott ültek a seggükön a kibaszott sörükkel, mert ők is rosszul vannak.
okéokéoké MINDENKI rosszul van, megértem jaaaaaajnee görcsöl a hasam és nincs kedvem inni ITT A KIBASZOTT VILÁGVÉGE!!!!!!!!!
jó tudom én vagyok a kishülye aki soha nem görcsöl, nem érthetem mennyire fáj nekik.
mindegy.
tényleg megértem, mind a 3an rosszul vannak.
de azért-gondoltam naivan- én azért még jól érezhetem magam attól hogy ott kuporgok mellettük ők nem lesznek jobban.
sör.sör.sör.
oké, amikor már kissé ittas voltam azt mondták már nem bírják és lelépnek.
OKÉ
sokszor volt már ilyen nyáron, 3körül ott hagy/hagynak az a hisztivonat már rég elment.
lassan úgyis jön az első hévem, haza tudok menni.
emő gangam sztájlozott mint egy szerencsétlen.
én ott még vágtam a pofákat vagyis akkor és ott tényleg jól is éreztem magam,
aztán kihánytam.
szó szerint kihánytam a boldogságot.
giroszostul, borostúl, söröstűl, mindenestül.
na, még egy sör.
kiültem egyedül cigizni, és ott gondoltam át hogy mi hogy most akkor mivan?
nem sírtam meg semmi, végülis jól vagyok.
aztán az énekes odaült hozzám:
- ne mondd meg kitalálom, anyu apu nem szeret esetleg a barátnődön ugyanolyan ruha volt mint rajtad?
-haha, jó tipp de nem.
-akkor mivan?
-miért mi lenne? tökjól vagyok
-aha, itt ücsörögsz egyedül a 4. cigidet szívod, reszketsz és a szád furcsán lefelé hajlik.
-(nevetés) semmi tényleg! csak a barátnőim itthagytak pedig úgy terveztük egész este együtt leszünk és elfogyott a söröm.
-na ezen könnyen segíthetünk.
valami színes mangó ízű valamit kotyvasztott nekem.
oké, megtaláltam emőt.
itt egy kisebb képszakadás, emő táncol, aztán felülök énis a pultra beszélgetek 2 fiúval egyszerre csaképp mindkettővel másról.
najó, melegem van kimegyek cigizni. ki jön?
a következő kép ott ülök azzal a furcsa fazonnal és beszélgetünk.
ÉS
csak most jön a java.
kiderült, a srác (ahhoz képest hogy egy kigyúrt, kopasz és szakállas monstrum) tök intelektuális.
valami környezetvédelmes akármilyen egyetemre jár és rengeteget olvas.
megbeszéltük- vagy inkább a fejemhez vágta- hogy én túl fiatal vagyok hozzá, de hogy érdekes vagyok és ez nem jó hogy tetszem neki mert
TÚL
FIATAL
VAGYOK
.
az este végén amikor a villamos megállóban álltunk már annyira részeg voltam hogy konkrétan úgy rányomultam mint még soha senkire.
aranytálcán kínáltam fel magam, a homlokomon egy cetlivel: szeress
lesmároltam.
közölte, ez így nem lesz jó, mert még mindig
TÚL
FIATAL
VAGYOK
.
azt mondta, a kapcsolatunk arról szólna hogy heti egyszer találkozunk, szexelünk és ennyi
mert ő nem ér rá.
ha-ha.
csak ott álltam mindenféle büszkeség és nőiesség teljes hiányában és nem mondtam semmit.
SEMMIT:
jobbnak tartottam ha befogom a szám, talán így nem hozom magam még gázabb helyzetbe.
ennyi.
vége.
kiégtem.
2012. november 3., szombat
i love myself.
jézusom, de utálom!
el se tudom mondani, hogy milyen gyülöletet érzek,
mindenki felé, de főleg magamat utálom, mert jéézus hogy lehetek ennyire béna és szánalmas?
utálom.
ez nem fair, tudod?
egyáltalán nem az.
oké elismerem, akárhogy gondoltam eddig mostmár tudom hogy egyáltalán nem vagyok különleges.
végülis nem lehet mindenki egyedi és király, nemigaz?
de hogy annnnyira elviselhetetlen legyek, hogy senki nem képes megmaradni mellettem, na azt nem gondoltam volna.
mérges vagyok.
tökjól elment a kedvem, mindentől, nem akarok sehova menni.
egy senki lesz belőlem ha így folytatom.
olyan leszek mint Ő.
a legkevésbé akarok olyan lenni.
nemnemnemnemnem!
többet nem írok.
se a koncertről, se az utánna történtekről, se semmiről.
vegetálni akarok.
krumpli lenni.
el se tudom mondani, hogy milyen gyülöletet érzek,
mindenki felé, de főleg magamat utálom, mert jéézus hogy lehetek ennyire béna és szánalmas?
utálom.
ez nem fair, tudod?
egyáltalán nem az.
oké elismerem, akárhogy gondoltam eddig mostmár tudom hogy egyáltalán nem vagyok különleges.
végülis nem lehet mindenki egyedi és király, nemigaz?
de hogy annnnyira elviselhetetlen legyek, hogy senki nem képes megmaradni mellettem, na azt nem gondoltam volna.
mérges vagyok.
tökjól elment a kedvem, mindentől, nem akarok sehova menni.
egy senki lesz belőlem ha így folytatom.
olyan leszek mint Ő.
a legkevésbé akarok olyan lenni.
nemnemnemnemnem!
többet nem írok.
se a koncertről, se az utánna történtekről, se semmiről.
vegetálni akarok.
krumpli lenni.
2012. november 2., péntek
szomjazom a szeretetedre.
ki akarlak sajátítani magamnak.
azt akarom, örökre az az enyém legyél.
csak az enyém.
örökre.
melletted akarok megöregedni, veled akarok éjjelente álmodni, együtt akarok nevetni veled, és azt akarom, hogy kettesben ússzuk át a szerelem tengerét.
azt akarom hogy a cipő tökéletesen illeszkedjen a lábamhoz.
hogy mindig csodálatosnak láss, a legszörnyűbb napjaimon azt mond:
a napraforgó mindig a nap felé néz, az élet szebbik felét látja. te is ilyen vagy.
és én arcon röhögnélek "ajjj de nyálas duma! " felkiáltássan.
te pedig azt mondanád:
tudom, undorító.
és büszke lennék rád, mindenhova velem jönnél, az unalmas családi összejöveteleken jól szórakoznánk,
mert nem lennék egyedül.
minden pocsolyába beleugranánk, összefröcskölnéd hajamat sáros vízzel.
mezitláb, kezünkben a cipőnkkel sétálnánk haza, másnaposan, koszosan.
akarom.
ki akarlak sajátítani magamnak.
azt akarom, örökre az az enyém legyél.
csak az enyém.
örökre.
melletted akarok megöregedni, veled akarok éjjelente álmodni, együtt akarok nevetni veled, és azt akarom, hogy kettesben ússzuk át a szerelem tengerét.
azt akarom hogy a cipő tökéletesen illeszkedjen a lábamhoz.
hogy mindig csodálatosnak láss, a legszörnyűbb napjaimon azt mond:
a napraforgó mindig a nap felé néz, az élet szebbik felét látja. te is ilyen vagy.
és én arcon röhögnélek "ajjj de nyálas duma! " felkiáltássan.
te pedig azt mondanád:
tudom, undorító.
és büszke lennék rád, mindenhova velem jönnél, az unalmas családi összejöveteleken jól szórakoznánk,
mert nem lennék egyedül.
minden pocsolyába beleugranánk, összefröcskölnéd hajamat sáros vízzel.
mezitláb, kezünkben a cipőnkkel sétálnánk haza, másnaposan, koszosan.
akarom.
2012. október 30., kedd
zajtalan igény, igénytelen zaj
elromlott a mikró.
a kávé hideg.
tom és jerry üvölt a tévéből.
szalagavató after egyszerűen fergeteges volt.
már csak a fejünket kellett volna elhagynunk.
minden más megvolt.
elhagytuk egymást, a jegyeket, egy fél cipőt, a helyet, a ruhatárjegyeket.
soha nem hánytam még vizet,
hát eljött az idő.
egyszer mindent ki kell próbálni.
a szünet fárasztó és uncsi,
nem csinálok semmit, alszok, alszok és alszok.
cartoon networkot nézek.
hideg a kávé!!
szalagavató is fergeteges volt,
még soha nem látta ennyi ember egyszerre a melleimet.
a cipő, ami egyszerre kicsi és nagy, amiben lehetetlen normálisan járni.
a nagynéném terhes, a nagybátyám házasodik.
mindenki boldog.
balázs idős.
ő..olyan.. már. felnőtt?!
basszus.
büszke voltam rá és apára.
kicsit túl lihegték de hát ekg, mit is vártam?
nem volt műsoruk ezért 2szer táncoltak.
ed,edd és eddy.
nem tudok megutálni senkit, aki olyan amilyen.
ha eddig eltudtam viselni, ezután is elfogom tudni.
vagy mit kellett volna visszaírnom?
erőt, kitartást kívánok, és együtt érzek veled amiért el kell viselned az egyik legjobb barátnődet?!
és lécci, könyörgöm!
KÉRLEK!
ha nem birod, eleged van belőle, utálod,
akkor hagyd!
tényleg, mikor foglalkozunk olyan emberekkel, akiket nem birunk?
ha muszáj.
és facebookcseten MIKOR MUSZÁJ beszélgetni emberekkel, akik idegesítenek?
vagy csak én vagyok ilyen visszautasító, unalmas alak?
soha többet nem akarok ilyen seggrázós, diszkószenés estét.
SOHA.
scooby doo.
nem akarom megmondani hogy kit szeress és kit nem!
isten ments!
csak akkor ne panaszkodj.
nem hozom szóba, utálok veszekedni.
na akkor ennyit a jókedvemről.
a kávé hideg.
tom és jerry üvölt a tévéből.
szalagavató after egyszerűen fergeteges volt.
már csak a fejünket kellett volna elhagynunk.
minden más megvolt.
elhagytuk egymást, a jegyeket, egy fél cipőt, a helyet, a ruhatárjegyeket.
soha nem hánytam még vizet,
hát eljött az idő.
egyszer mindent ki kell próbálni.
a szünet fárasztó és uncsi,
nem csinálok semmit, alszok, alszok és alszok.
cartoon networkot nézek.
hideg a kávé!!
szalagavató is fergeteges volt,
még soha nem látta ennyi ember egyszerre a melleimet.
a cipő, ami egyszerre kicsi és nagy, amiben lehetetlen normálisan járni.
a nagynéném terhes, a nagybátyám házasodik.
mindenki boldog.
balázs idős.
ő..olyan.. már. felnőtt?!
basszus.
büszke voltam rá és apára.
kicsit túl lihegték de hát ekg, mit is vártam?
nem volt műsoruk ezért 2szer táncoltak.
ed,edd és eddy.
nem tudok megutálni senkit, aki olyan amilyen.
ha eddig eltudtam viselni, ezután is elfogom tudni.
vagy mit kellett volna visszaírnom?
erőt, kitartást kívánok, és együtt érzek veled amiért el kell viselned az egyik legjobb barátnődet?!
és lécci, könyörgöm!
KÉRLEK!
ha nem birod, eleged van belőle, utálod,
akkor hagyd!
tényleg, mikor foglalkozunk olyan emberekkel, akiket nem birunk?
ha muszáj.
és facebookcseten MIKOR MUSZÁJ beszélgetni emberekkel, akik idegesítenek?
vagy csak én vagyok ilyen visszautasító, unalmas alak?
soha többet nem akarok ilyen seggrázós, diszkószenés estét.
SOHA.
scooby doo.
nem akarom megmondani hogy kit szeress és kit nem!
isten ments!
csak akkor ne panaszkodj.
nem hozom szóba, utálok veszekedni.
na akkor ennyit a jókedvemről.
2012. október 23., kedd
placebo
és szépen lassan elveszünk a sötétségbe.
a szomorúságunkba.
kiirtjuk magunkat.
a kibaszott fiatalságunkat!
nem kapálózunk többé a kétségbeesés és segélykérés tengerén.
egyszerűen elmerülünk.
megfulladunk.
a saját tengerünkben.
egyedül.
hisz nincs ember, aki odacsónakázna a tenger közepére!
kurva messze van a parttól.
és hideg a víz.
úgyhogy inkább lebegek.
nem jön értem senki, hát akkor hagy élvezzem legalább az utolsó óráimat, mielött jegesvízzel mosom ki a számat,
ürítem tele a tüdőmet.
agyhalál.
ugye most csak viccelsz velem kedvesem?
képest voltál azt mondani neki hogy
jön a tél?
uramisten.
mibajod, Lilla?
hmm... a világnak nemsokára vége, énpedig lassan elkezdek pókhálósodni.
vagy
a nyugat-jáva karawang strandjára sodródott nagy-ábráscetet a partravetődéstől 25 km-re találták meg az indonéz állatmentők.
holtan.
esetleg
a google titkos tervei bejelentésük elött egy héttel kiszivárogtak.
- szóval, b-terv vagyok.
- az tök megalázó lehet ha valaki ezt mondja.
- ooh, TÉNYLEG!? köszönöm hogy szóltál!!
fergetes élmény volt!
egyre jobban megalázom magam, érzem hogy kezdek elsüllyedni..
de várj!
ez már nem is tenger!
ez egy kibaszott mocsár!
itt fogok megrohadni, ahogy lassan elsüllyedek a kicsiny mocsaramban.
kinyitom a szám, amivel méginkább hülye helyzetbe hozom magam és egyre lejjebb merülök.
nem elég hogy képes voltam elmenni erre a nyomorék koncertre..
utálom ezt.
folyton csak elképzelem ahogy ő ott ült énpedig ott röhögcséltem, intelligens fejet vágva bólogattam és húzogattam az orrom(és amikor ezt megtudtam majdnem bepisiltem a nevetéstől!) részegültségemben össze-vissza dobáltam magam, aztán ő meg csak ott ücsöröghetett és gondolom én forgatta a szemét, hogy zárjon már be ez a kibaszott kocsma és ne találkozzak soha többé ezzel a szerencsétlen lánnyal, akire 2szer ránéztem a suliban.
aztán te nagyon ügyes, kedves Lilla
képes voltál még a wcbe is bennragadni pár órácskára.
nem voltál így is eléggé gáz, még nyomtad tovább a parádét.
egy kis habot a tortára!
pontot az i-re!
ezaz!
esküszöm nevetnem kell magamon.
a szomorúságunkba.
kiirtjuk magunkat.
a kibaszott fiatalságunkat!
nem kapálózunk többé a kétségbeesés és segélykérés tengerén.
egyszerűen elmerülünk.
megfulladunk.
a saját tengerünkben.
egyedül.
hisz nincs ember, aki odacsónakázna a tenger közepére!
kurva messze van a parttól.
és hideg a víz.
úgyhogy inkább lebegek.
nem jön értem senki, hát akkor hagy élvezzem legalább az utolsó óráimat, mielött jegesvízzel mosom ki a számat,
ürítem tele a tüdőmet.
agyhalál.
ugye most csak viccelsz velem kedvesem?
képest voltál azt mondani neki hogy
jön a tél?
uramisten.
mibajod, Lilla?
hmm... a világnak nemsokára vége, énpedig lassan elkezdek pókhálósodni.
vagy
a nyugat-jáva karawang strandjára sodródott nagy-ábráscetet a partravetődéstől 25 km-re találták meg az indonéz állatmentők.
holtan.
esetleg
a google titkos tervei bejelentésük elött egy héttel kiszivárogtak.
- szóval, b-terv vagyok.
- az tök megalázó lehet ha valaki ezt mondja.
- ooh, TÉNYLEG!? köszönöm hogy szóltál!!
fergetes élmény volt!
egyre jobban megalázom magam, érzem hogy kezdek elsüllyedni..
de várj!
ez már nem is tenger!
ez egy kibaszott mocsár!
itt fogok megrohadni, ahogy lassan elsüllyedek a kicsiny mocsaramban.
kinyitom a szám, amivel méginkább hülye helyzetbe hozom magam és egyre lejjebb merülök.
nem elég hogy képes voltam elmenni erre a nyomorék koncertre..
utálom ezt.
folyton csak elképzelem ahogy ő ott ült énpedig ott röhögcséltem, intelligens fejet vágva bólogattam és húzogattam az orrom(és amikor ezt megtudtam majdnem bepisiltem a nevetéstől!) részegültségemben össze-vissza dobáltam magam, aztán ő meg csak ott ücsöröghetett és gondolom én forgatta a szemét, hogy zárjon már be ez a kibaszott kocsma és ne találkozzak soha többé ezzel a szerencsétlen lánnyal, akire 2szer ránéztem a suliban.
aztán te nagyon ügyes, kedves Lilla
képes voltál még a wcbe is bennragadni pár órácskára.
nem voltál így is eléggé gáz, még nyomtad tovább a parádét.
egy kis habot a tortára!
pontot az i-re!
ezaz!
esküszöm nevetnem kell magamon.
2012. október 17., szerda
pauvau, orvosságos ember
amikor már majdnem elsírnád magad,
amikor a szád széle legörbül,
amikor úgy fázol, hogy már reszkedsz
és csak annyi kedved lenne mindenhez
mint egy darab hirtelen kisütött májdarabkának az élethez
amikor már lepereg rólad minden kedves szó,
az ismerősöktől, a barátoktól
vagy az idegenektől akikkel e-mailezel
amikor már nem látod szépnek se magadat
se a macskádat
és csak ki akarod párnázni a falat a fejeddel vagy az öklöddel,
tudod, amikor egy jó mély lyukat akarsz a falba vágni,
utána a véres fejedet egy dohos pokrócra hajtani
és aludni egy millió órát,
végig aludni az életedet
tele akarod nyomni az egész testedet mérgekkel,
amikor megnézel egy régi képet,
ahol a hajad a seggedig ér és pici, katicabogaras hajgumid van
magadra nézel és azt látod,
hogy a gesztenyebarna, egyenes hajad helyett
mostmár csak kifakult fekete, ápolatlan és gubancos.
akkor hirtelen rájössz
hogy
nem csak hogy nincs SEMMI értelme az életednek,
de nem vagy se boldog, se életvidám, se szép.
és másnap elmész az iskolába,
jóképet vágsz mindenhez,
átkozod a körülötted lévőket hogy hozzádszólnak,
amikor hirtelen olyan egyedül vagy, mint még soha
és nem maradt már semmid.
csak egy álomvilág,
ami tele van indiánokkal, kalózokkal és ribancokkal.
és otthon érzed magad ebben a képzelt világban
és kizársz mindent ami körülötted van
csak TE vagy a fontos,
és az aki lehetnél, aki nem vagy.
aki voltál.
és aki lenni fogsz.
egy elkeseredett, magányos, rozoga vénasszony
akiről a szomszédai azt mondják: flúgos.
aki kotyogós kávét főz,
és millió macskát tart akikkel rendkívüli mód el tud társalogni.
tessék?
hogy mit mondtok?!
ez lenne a mindenki által szeretett, gyorsan múló fiatalság?
szenvedés.
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)