Őőő lehet most 'beszélünk' utoljára vagy sem, mert nem olvasod el ezt az üzenetet a tegnap este történtek végett.
Tehát ezúton szeretném megragadni a lehetőséged elmondani, hogy nagyon sajnálom, ha tegnap megbántottalak - ami sanszos, hogy sikerült -, mert nem ez volt célom egyáltalán.
Sajnos az őszinteség ilyen, kegyetlen tud lenni, viszont úgy gondolom, hogy hosszú távon mindig ez a legkifizetődőbb. Bevallom ezért kerültem is témát, mert tudtam, ha ezek szóba kerülnek, akkor ennek az egésznek meszelnek, de a múlt vasárnapi eset után szükségesnek éreztem, ha tiszta vizet öntök a pohárba. Ugyanakkor tartom magam a tegnap elhangzottakhoz.
És akkor mit is lehet tenni ilyen helyzetben? Gondolom eláshatom magam a szemedben, viszont nem szeretnék haragot tartani vagy ilyesmi, mert sanszos, hogy kósza éjszakán találkozunk az 57-ben és az ilyen kínos kerülgetésnek semmi értelme, másrészt, amit korábban is mondtam többször, hogy tökre bírlak, szívesen találkozom veled bármilyen indíttatásból.
Szóval ennyi. Köszi, ha ezt elolvasod, ezt még mindenképp le szerettem volna írni. Esetleg, ha mégis tartanád velem a kapcsolatot, akkor szívesen fogadom, nyitott vagyok rá.
Kívánom a legjobbakat!
igen, valóban nagyon kedves,
diplomatikus, talán kissé patetikus,
de mindenképp túlzó, azt hiszem.
nagyszerűen alakult a múlt hétvége:
dolgoztam mindkét nap, pénteken tanultam,
vasárnap felugrottam a koliba a gépemért,
hogy másnap megcsináljam a házimat is.
átgondoltam teljesen logikusan, reálisan
hogy minden kötelezettségemnek eleget tegyek,
de azért jól érezzem magam.
erre órákat vártam rá,
és ahelyett, hogy felmentünk volna hozzá
berángatott egy kocsmába,
hogy negyed óráig sorolja a hibáimat.
szóltam neki.
szóltam az elején, hogy ne bántson meg.
ő az első akit közel engedtem magamhoz áron óta.
szóltam neki.
azt mondta egoista, és örültem neki, hogy az ellentétem
ebből a szempontból.
mégis, szerinte önző vagyok.
szerinte nem sikerült semmin változtatnom,
mert csipkebogyók helyett iszom.
szerinte gáz, hogy nem megy a szemkontaktus.
szerinte az egyetlen feladatom, hogy tanuljak.
szerinte nem törődöm vagyok és minden mindegy számomra.
szerinte felfújok mindent, bolhából elefántot kreálok.
szerinte a szüleimnek igaza van mindenben.
szerinte elvesztegetem az időmet.
ha jól emlékszem ilyeneket mondott.
és láss csodát, nahát,hogy mik vannak?
szerintem meg nem az a feladatunk az életben, hogy túléljük.
nem az, hogy tökéletesek legyünk, komorak, nyomottak,
mindig a szent és sérthetetlen célunkat kövessük,
éjjel nappal fáradtak legyünk,
megteremtsünk egy átlagos, klisé életet,
a háztartásbeli nővel, sokat dolgozó férfival,
két gyerekkel, kutyával, családi házzal.
nem az, hogy egyformák legyünk,
nem az, hogy eleget tegyünk determinált céljainknak,
nem az a feladatunk, hogy betartsunk minden szabályt.
igazából fogalmam sincs, hogy mi a feladatunk.
talán az altruizmus, az empátia,
a nyitottság mindenre,
a függetlenség,
a szeretet, a béke,
a változatosság.
a kreativitás, az underground.
az élj a mának, a sodródás
elengedve minden problémát,
feldolgozva a sérelmek mappát.
a céltalanság nem bűn,
a céltalanság szabadság.
ítélet nélkül véleményt formálni,
szerényen örülni az apró dolgoknak is.
körbenézni a világban,
néha tudatosan - néha akárhogy cselekedni.
boldognak lenni, mert mindig van tovább,
küzdeni foggal-körömmel a depresszió ellen.
jól érezni magunkat és élve élni, bármi áron.
nahát, szerintem meg ez a feladatunk.
persze ezután belesírtam magam egy üveg borba
az éjszakai buszon,
és reggel képtelen voltam felkelni.
kőszikla vagyok, most már nem érdekelnek ezek.
csak az fáj, hogy hasonló szépségeket mondott áron is.
biztos van benne igazság, nem mondanám, hogy nincs.
de most se időm, se energiám, se kedvem nincs
ezzel foglalkozni.
biztosan meg fogom találni azt a fiút,
akinek elég leszek.
illetve, ha nem
azzal sincs baj.
ezek vannak.
figyelni fogom az e per egyes mondatokat,
én, nekem, tőlem, velem.
ellenem.