2013. december 31., kedd

kedvesen mosolygunk a világra


hátha akkor életben maradunk,
és kedvesek vagyunk az emberekhez,
hátha akkor szeretni fognak minket.
leejtjük a személyiségünket az erősen antikolt, végtelenben végződő fehér köves kútba.
felejtünk.
egyediségünk mindennemű negatív részét, beledobjuk.
hogy a végén marad-e belőlünk valami
vagy tisztán bele is ugorhatnánk,
az egy igen jó kérdés.




2013. december 30., hétfő

Color my life with the chaos of trouble

beszélnünk kell az érzéseinkről.
nem túl sokat és nem túl sokszor, de kell.
senki nem bírja ki, hogy a ki nem mondott érzelmek felfalják belülről.
mármint, így is úgy is felfalnak
főleg a negatívak
de talán könnyebb, ha nem őrizgetjük őket.

az idei lelki napot majdnem ellógtam, mint általában mindent.
végül csak bementem, nem is tudom, hogy miért.
lehetett kérdezni vallásról, a világról meg úgy általában bármiről.
csendesen ültem és bámultam ki a fejemből mint mindig.
szóval, volt egy kérdés a pokolról
és domi azt mondta, hogy átvitt értelemben kell érteni, mint a legtöbb dolgot a bibliában.
ne tüzet képzeljünk el és alacsony, piros vasvillás ördögöket nyíllal a farkuk végén.
azt mondta, az igazi pokol a magány. mert odaát nem lesz senki körülötted, teljesen egyedül leszel. egymagad. 
el kell skandálnom a Hare Krisna mantrát, mielőtt meghalok. valahol olvastam, hogy akkor kiszabadul a lelkem a reinkarnációból. 

nem bírok aludni,pedig már reggel 7 van.

fejlődnünk kell.
megrekedtünk itt, a semmi a közepén
és nem megyünk előre, nem haladok egyről a kettőre.

unalom ország, unott kis törpékkel.


itt van bennem, az űr
és nem tudom kitölteni.
már unom a minden-bulin-más-pasi játékot
tudom, hogy nem tisztelhetnek engem, amíg én sem tisztelem magamat.
keresem azt, ami teljessé tesz. valamit nem látok, mert nagyon rosszul csinálom.
bízom az emberekben, nem az ő hibájuk. az enyém.
valami új kell. valami más.
megint borotváljam le a hajam? rakassak be intim piercinget?
nem a külsőn kell változtatni.
nem is szomorú vagyok már, inkább csalódott.

2013. december 13., péntek

szeretni és szeretve lenni

azt hiszem nekem vannak a legcsodálatosabb barátaim a földkerekségen. 
mármint mindig is tudtam, hogy bármi bajom van számíthatok rájuk
hányszor bőgtem már nekik, tejóég?!
de hogy 3 hétig CSAK MIATTAM szervezkedjenek, kitaláljanak ennyi mindent, vigyázzanak, hogy el ne szólják magukat, egy csomó pénzt költsenek, gondoskodjanak mindenről.
juuj.
vagy én vagyok vaksi, vagy ők nagyon jó színészek
inkább az utóbbi.
akkora sokkot kaptam,  mint még életemben soha.
kellett pár másodperc amíg eljutott az agyamig, hogy ez most micsoda tulajdonképpen.
'csak átjöttek páran macskát fürdetni vagy takarítani de jéézusom ezek mennyien vannak hát ez egy buli!'
:D
és a bátyám meg a szüleim is irtó jófejek voltak.

most átértékeltem a barát szó jelentését.
hihetetlen, hogy még most is mosolygok, sőt szerintem egész életemben mosolyogni fogok, ha erre gondolok.
hiszen kinek kellenek idióta pasik, ha annál sokkal értékesebb szeretetet kapok?
tiszta hülye vagyok, hogy ilyenek miatt keseredtem el.
nem fogtam fel, hogy mennyire szerencsés vagyok.
fúj,  de nyálas.
azt hiszem, az örömöm és a szín eddig is ott volt az orrom előtt
csak túlontúl el voltam foglalva a hisztizéssel és az önsajnálattal.

és nem, nem igaz, hogy mindig unatkozom, és rossz kedvű vagyok
mert rengeteg élményem volt velük 
amik felett mindig elsiklottam, ha rám jött a 'senkinemszeretláz'

szerintem meg sem érdemelem őket.
sírnom kell.
örömsírás.

tényleg, sokszor nehéz a barátomnak lenni
de ők nem adják fel soha, bármilyen hülyeséget csinálok
mert ez az önzetlen szeretet
amikor sokszor nem kapnak vissza semmit és ők akkor sem dobnak el maguktól.
mert TÉNYLEG foglalkoznak velem, és azt hiszem miattuk van értelme az életnek.




mindig is akartam egy Jóbarátok stílus szitkomban szerepelni.
pedig régóta szerepelek benne, csak eddig nem vettem észre.