alkalmatlan távozások

mezítelen virágok tangóznak szanaszéjjel
kertünk varázsába burkolózva,
s orgazmus-láncuk szabad eufóriája
szinte tönkre teszi csodálatunk tárgyát.

hívatlan vendégek pinaszagú szájukkal csókot köpnek,
miközben sivár lelkük kelletlenül megbolygat
láthatatlan szexusunk örömzenéjére,
sárguló fák fanyar illatáradatába mászva.

körbe tekint, beköszön.

távozása alkalmatlan,
összekoccan egy szék lábbal,
a táncot megköszönvén belerúg egy patkányba,
aki sivító nyávogással honorálja.
lila lábujjakat, halott macskákat hagy maga után,
tornádót kelt, szelet csihol.
a Napra hányva összekoszol.

látom az eső zenéjét,
baszó kutyák póztalan fetrengését,
egyperces sírva-halálunkat egy felolvasó esten.

húrok pattannak, 
a lángoló természet menekül.

önmagát felhasító öregasszony visít az éj sarkán,
cipő nélkül húzza maga után vastagbele maradványát.
beint Lucifernek,
egy nyálát csorgató orvosnak.

tekintete petyhüdt,
arculata elnyűtt világtalan reklámába zárva,
zokogva sír.
sír zokogva.

ország határokon futva menekül.
kézzel s lábbal.
egyedül. egyedül.

lyukas tenyerek tánca

Szorongatom magam, lámpalázzal? Ugyan.
Elfutok mindenkitől, még nem tudom hogyan.
Elúszva, elázva. Valóság? Ugyan.
Sodródom, mit még? Sodortatom magam.

Vigyorgó füleimen durvultatom másságom,
talán egyszer belátom, ha érkezik a halálom,
minden pillanatom túl kiszámítható.
Carpe diem? Ugyan, elhanyagolható.

Keresem önmagam, kerestetem párom.
Sugárzó arcommal vihogva várok
sokszor csodásan besétálok, belátom,
szerelemnek nevezett zsákutcában sétálok.

Minden reggel hallott vagyok
estére már iszogatok.
Megváltozom naponta, néha hirtelen
máskor furán. Unalmas lennék talán?

kómában.

igenigen.

sima ügy.

össze szedem magam.

kevesebbszer iszok.

leszokok.

mindenről.

kompromisszumokat kötök.

nem ájulok el.

vissza fogom magam.

senkinek sem jó így.

kezdek valamit magammal.

beszélek.

megértelek.

nem picsogok.


csak tudod nem olyan könnyű boldognak lenni,
de próbállak megtartani.
elnyomni elviselhetetlen ön-önmagam.
józansággal.

ne bánts

miért kéne választanom két legjobb barátom között?
legalább ennyire tisztelhetnéd a kapcsolatunkat
elmondtam ezerszer
nekem ne szidd, mert én szeretem őt is
ugyanannyira mint téged.
panaszkodj a szomszédnak
a legújabb csajodnak
a kutyádnak
akárkinek
de ne nekem, kérlek.
és ezt elmondtam, nem tudok mit csinálni.
ne várd, hogy mosolyogva hallgassam,
ahogy lekurvázod a barátnőmet.
de ha nem akarod neki elmondani
hogy mit érzel, akkor ne mond
nekem mindegy
csak tisztelj meg legalább annyival,
hogy nem szidod azt az embert,
aki rengeteget segített nekem
és most boldog a barátjával
felőlem lehetsz féltékeny
csak ne sértődj meg, ha elmondom neki,
hogy legalább meg tudjátok beszélni.
jó, felőlem utáld az összes barátomat
csak akkor ne várd el, hogy jó képet vágjak hozzá.

neked hogy esne, ha ilyen undorító stílusban beszélnék a rudiról?
és te is elmondtad, amikor mérges volt rám
és tök jó volt, mert meg tudtam vele beszélni
és ez nem bizalom, kibeszélés, pletykálás kérdése.

dettó, mint amikor anyuék szidják egymást nekem
és akkor elvárják, hogy pártot foglaljak,
amikor én egyformán szeretem őket.

elég cseszett érzés.
kurvára.

miért én vagyok a szemét?
és miért nem mondod legalább, hogy így érzel
csak a blogodból, az arcodból kell leszűrnöm,
hogy mérges vagy.

megszűnt a kommunikáció a világban ?

én tényleg ritkán vagyok mérges valakire,
túl nyugodt a természetem ehhez.
és utálom is, ha megy a dráma,
a mindenkinek problémája van mindenkivel
és felőlem panaszkodhatsz ismeretlenekről,
maximum nem értek egyet
de meghallgatom, tényleg.
csak ne olyanról, akit szeretek.

kérlek.


hiányzott, hogy beszélgessünk.
és sajnálom, hogy ilyen helyzetben vagy vele,
szeretnék segíteni
annyira nagyon szeretnék,
de nem tudok.
és cseszettül szar téged így látni.

szeretném elmélyíteni a kapcsolatunkat,
nem akarom, hogy felszínes legyen.
de egyszerűen nem tudom, hogy nyíljak meg.
és néha tényleg egyedül érzem magam melletted is,
nem a te hibád
csak ilyen vagyok.
nem tudom, hogy ez hogy működik
és megijedek,
nem tudom mennyit mondhatok,
mikor sok
és inkább nem is beszélek semmiről.
nem akarok sok lenni
próbállak nem megfojtani,
ahogy engem is megfojtottak sokszor.
és fogalmam sincs, miért vagy más
de az vagy
és félek, hogy megbántasz.

Charles Bukowski: A meghatározás

a szerelem az éjszakán
keresztül rohanó fény

a szerelem az a sörös doboz
amire rálépsz a vécé felé

a szerelem elveszett kulcs
amikor részegen állsz az ajtó előtt

a szerelem az
ami tíz évben egyszer történik meg

a szerelem
elgázolt macska

a szerelem az az öreg
rikkancs a sarkon
aki már feladta

a szerelem az
ami eltűnt a rombolók korával

a szerelem telefoncsörgés
ugyanaz a hang vagy egy másik
de soha nem az igazi hangja

a szerelem árulás

a szerelem égő hajléktalan
a sikátorban

a szerelem acél

a szerelem csótány
a szerelem postaláda

a szerelem eső
egy vén hotel tetején
a Los Angelesben

a szerelem a koporsóban fekvő apád
(aki gyűlölt téged)

a szerelem egy törött lábbal
álló
ló
miközben 45 000 ember
nézi

a szerelem az amikor főlünk
mint a rák

a szerelem az minden
amit mondunk róla, hogy nem az

a szerelem az bolha
amit nem találsz

a szerelem szúnyog

a szerelem 50 gránátos

a szerelem üres
bili

a szerelem lázadás San Quentinban
a szerelem őrültekháza
a szerelem a legyek utcáján
álló szamár

a szerelem egy üres bárszék

a szerelem Hindenburg filmje
semmivé zsugorodva

egy még mindig sikító pillanat

a szerelem Dosztojevszkij
a roulette asztalnál

a szerelem az ami
mászik a földön

a szerelem a nőd amint
egy idegenhez simulva táncol

a szerelem egy kenyeret lopó
öregasszony

és a szerelem az a szó
amit túl sokat
és túl hamar
használnak

most ez mi volt már megint ?!
miért érzem magam egy húscafatnak ?
pedig nem is bánik úgy velem.
csak én érzem ezt.

miért?

eddig eufória volt,
mi történt hirtelen?

hiányzik akkor is, ha itt van.
és szerintem még senki nem bánt így velem.
ilyen jól.

miért érzem mégis ilyen cseszettül magam?

hát én már semmit nem értek.

csak a pia miatt?
vagy a csipkebogyók?

nem tudom.