én csillag, te fecske

tombol a világ - vele tombolok én is.

egy dallam jár a fejemben, kiűzhetetlen.

nyomasztó.

vajon soha nem lehetünk már boldogok?

vajon tényleg az voltam?

megkérdőjelezem önmagamat is.

nincs bizalom.

nincs szeretet.

nincs.

csak mélyreható sebek vannak.

szétáradó, égető fájdalom.

körbe vesznek a démonok.

mindenütt.

talán együtt leküzdhettük volna.

nincs már semmi se.

követlek, lásd - én is lemondtam magamról.

nincs út, nincs cél, nincs irány.

így már nem kell. értelmetlen minden.

felesleges és haszontalan.

meghalt bennem valami,

úgy érzem kiszakadt egy kis részem,

veled voltam csak egész.

és most nem maradt semmi, csak a porhüvelyem.

mérges vagyok és csalódott.

ez így nem jó. ennek nem így kéne lennie.

nem kellett volna megismerjelek.

nem erre felé kellett volna mennie az életemnek.

nem jó ez így.

nem érdemelted meg a szívemet.

hurrikán voltál bennem, tudod ? 

felkavartad a vizemet, és azóta még mindig háborog.

szerettelek szeretni.

annyira tisztán szerettelek, minden egyes porcikámmal.

hogyan lehet ezen túllépni ?

azt mondtad idővel jobb lesz,

hogy így lesz a jó mindenkinek.

én várok.

hajótörött vagyok.
a kétségbeesetten és magányosan fuldokló, elhagyott fajtából.

mókuskerék.

kezd helyre állni a rend.
mindenki teszi a saját kis dolgát - hangyabolyban élünk.
munka,alvás,munkamunkamunka,alvásalvás,munka,alvásalvás,munkamunka.
helyesen megy minden. előre, úgy ahogy kell.
semmi drasztikus, persze.

tavasz van.
az idő melegszik, a szoknyák rövidülnek, a szájak mosolyra húzódnak.
lekerül a nagykabát.
levettem én is a nagykabátomat.
és olyan nagyon jó érzés!
megkönnyebbülés.
elmúlt.
a tél.
a hideg.
a fájdalom.
tavasz van.
madárcsiripelésben alszom el reggelente.
nyugalmat érzek.
megkönnyebbülést.

így kell lennie, így most jó.

el akarom felejteni.
el akarok felejteni mindent.
a jót, a rosszat, mindent.
kivájt magának egy szép lyukat, belefészkelt és nem akar semerre se menni.
és ez az őrületbe kerget.
nem tudom kiűzni onnan.
pedig istenbizony, próbálkozom.
amikor már majdnem eltüntetem, visszatáncol.
és a pici apró szívem ezer darabra hullik, újra és újra.


már nincs olyan illata, mégis - a pulcsijába burkolózva alszom el.
mérges vagyok magamra, mert elfelejtettem milyen illata volt.
néha megsimogatom a szakadást az ujjánál,
amit veszekedés közben széttépett.
azt mondta, hordja egy kicsit,
hogy utána velem lehessen az illata,
amikor ő nem tud velem lenni.

nem szabadna ennyire szeretni. senkit. soha.

szívem egy darabja

valami eltörött,
és most szétesik minden.

azt hittem megyek valamerre.
nem voltam benne biztos, hogy jó vagy sem
de haladtam valamerre.

és most minden darabokra hullott.

nem tartozok sehova.
nem illek egyik képletbe sem.
megfog és kitaszít a világ.

soha nem fog már bízni bennem.
végülis érthető, hiszen semmi oka rá.

nem, nem tudom utálni.
egyszerűen képtelen vagyok, a testem minden porcikája ellenkezik.
bármit csinál - bármit mond.

rajongás.
az őrület határán egyensúlyozva is, akár.

szó szerint apró darabokra törtük egymás szívét.
semminek sem szabadna ennyire fájnia.

most látomásként sorakozik fel,
ahogy a szerelem átcsap szeretetbe
majd tovább sorvad
és végtelen undorba,
boldogtalanságba torkollik.

ez így lenne az egész.

és ha csak a negyed maradhat meg ?
a szerelem gyűlöletbe esik át,
kínzó ambivalens, leküzdhetetlen érzelemhullám
menekülési útvonal semleges,
se előre se hátra
csak megragadsz a kibaszott holdpontodon
és a vége se látszik már, az eleje csak halványul csendben.
se üvöltve, se némán.
és már bele is gebedtél.

szeretsz és kínzol, utálsz és távolodsz
mindenhol ott vagy.
az utolsó feles pohár alján egy bűzös csehóban,
az első táncban egy puccos hajón.
a mozdulataimban, a pillantásomban, a mosolyomban.
te vagy az alfa és a béta.
archivált üzenet vagy a facebookomban.
több száz nem fogadott hívás.

és most mit lépsz ?