már nem is érdekel.
ugyan.
rejtélyes, befejezetlen, alkoholmámoros esték.
dohánybolttá átalakuló táska.
úgy értem amnézia.
minden péntek, szombat éjjel.
azt álmodtam, hogy kínai babakutya vagyok.
és nem tudtam ugatni, pedig valaki húzta a bőröm.
feszítettek, pedig csak egy kiskutya voltam.
vonyítás.
most, hogy felébredtem már megy.
reggel negyed óráig nem láttam.
homályosan mozgott minden,
a fókuszálás elképzelhetetlen volt.
fekete pöttyök, akárhová is néztem.
mostmár jól vagyok.
sárga az ujjam. nagyon.
ocsmány.
jó a karmám.
én is jó vagyok.
testen kívüli agydaganat.
falra hányt borsó reggelire.
azt hiszem tegnap valakinek magyaráztam a megőrülésről.
fogalmam sincs kinek és miért.
zárkózottságom visszaszorulni látszik?
hol a határ?
mikor lépik át?
úgy értem, mi az, ami után azt mondják rád, "bolond".
olyan gyönyörű ez a szó.
teljesen szimmetrikusnak látszik,
egymás felé forduló b és d
a két o -t elválasztja egy függőleges vonalka.
aztán ott van az n. ami belerondít.
ami nem illik oda, csak úgy belenyomta magát
a szimmetrikus szavamba.
talán ez az n, ami az értelme az egész szónak?
mármint, nem kéne ott lenni de mégis ott van.
így van ez az őrülettel is?
az apró hiba, ami felborítja az egyensúlyt.
nem gonoszság, amit csinálnak.
csak ahogy csinálják.
úgy értem,
a muszáj havonta egyszer látogatni,
remélem megkapjuk a gépét
és hasonló mondatok miatt lesz gusztustalan az egész.
és bőgni akarok valakinek,elmondani mindent
de nem tudom, nem tudok semmit.
kifejezéstelenül marad.
nem jók rá a szavak.
egyik se.
túl kevés.
félek.
hogy rajtam is bekövetkezik majd.
mint Plath.
kordában kell tartanom az érzelmeimet.
elhatalmasodnak és akkor elvesztem.
basszameg.
