a szánalomaskiscsíravagyok vonat tovább suhan.
kiborultam.
MEGINT.
éreztem a szemgödrömben, megint elő akar bukkanni.
megmutatja magát mindenkinek.
még visszafogom!
még bírok vele!
még egy sör és már el is csitul.
de nem.
amikor felhívott és valami hülyeséget kérdezett akkor már tudtam hogy nem birom visszafogni.
Ő nyert.
a csecsemő.
nem akartam felhívni csak ha már nagyon nem birok vele,
mert ha felhívom akkor ez már nemcsak az én és a bennem lakozó bömbölő óriáscsecsemő harca lesz.
nem.
akkor lesz egy szemtanu (vagy inkább fültanu?) aki elöl soha többé nem titkolhatom el.
és amikor előbukkan...
olyankor tudom, egy ideig még nem birkózom meg vele, elhatalmasodik rajtam és Ő nyer.
gondoltam, megmutatja magát szilvinek és annyi!
és aztán megint elbújik, hogy ketten harcolhassunk egymással.
megszelidítem és elrejtem hogy senki ne lássa.
de nem!
a kis kurva becsapott.
"ezt a harcot te nyered, de a háborút nem!" -gondolta.
és akkor jött ki belőlem, amikor mindenki ott volt.
hát ez természetes, bazdmeg.
mikor máskor bömbölj, mint a barátaiddal tele lévő, valami tuctuc zenétől hangos kocsmában.
azután nem birtam leállítani még a héven sem!!
pedig a batyin még fél órát vártunk a katusra de ő nem jött.
szóval csak hármasban mentünk haza az utolsó hévvel: Zsófi, én és a csecsemő.
azt akartam mondani neki hogy köszönöm, hogy nem kellett egyedül lennem, hogy te voltál az egyetlen aki betartotta amit ígért, éshogy te végképp átérzed hogy én mit érzek, mert veled is ugyan ez van.
és ne haragudj hogy tönkrebasztam az estédet ésmég el is tüntem egy órácskára.
ehelyett csak azt hallom:
-na akkor szia Lilla és köszi hogy itt aludhattam.
-nem adok puszit mert beteg vagyok, nincs mit szia.
gratulálok.
hippi akarok lenni.
ők olyan...békések?
nincs csecsemőjük, soha nem hisztiztek, és olyan nyugodtak.
bár lehet hogy csak a minősíthetetlen mennyiségű fű miatt.
igen, csak nyugodt akarok lenni.
egy bandányi barátot akarok, egy wolksvagent buszt, gyöngyös karkötőket amik felérnek a könyökömig, polaroid fényképezőgépet akarok, és utazgatni a világban a bandányi barátommal és a wolksvagenemmel.
nem akarok kiskosztümös titkárnő lenni,
nem akarok egy számitógép elött ülni nyolctól ötig.
rojtokat akarok, színes szoknyákat, 10soros bakancsot és álomfogót, gitárt és Janis Joplint.
különleges akarok lenni és boldog.
persze, hisztizni van időm és erőm, de a tegnapi napot át- tévéztem és olvastam.
nem csináltam semmit hasznosat, nem váltottam meg se a világot se magamat.
de még az ágyból se tudtam kikelni.
nem akarom a náthára fogni mert attól még hogy fulladozok és nyelem a taknyom még megihattunk volna egy kávét fannival vagy legalább felhívhattam volna.
nocsak, nocsak úgy látszik mégiscsak képtelen vagyok megmenteni a barátságunkat.
újabb gratuláció és örömujjongás magamnak.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése