boldog és kielégült

"eddigi pályafutásod során, ő a legjobb fogás"

unatkozó, hisztis tinipicsának érzem magam.
néha.

igen, ez volt az első.
józanul.
és furcsa.
jó értelemben furcsa.
nem tudtam, hogy ilyen is lehet.
hogy milyen amikor tényleg figyelnek rám.
és nem csak test vagyok.

és végre nem én irányítok.
azt hittem eddig, hogy szeretek.
de rá kellett jönnöm, hogy nem.
nem akarok főnök lenni.
nem tudok szobanövényt szeretni.
szóval ez volt a probléma?
nemtudom.
lehet.

és hál'istennek nem vagy szeretet szolgálat.
ezért nem is kell beszélnünk a problémáimról,
mert nem faggatsz.
és én elfelejtem a gondjaimat.
nem vagy pszichiáter, nem kell lelkiznünk.
csak ha magamtól akarok.
kevesebbet szorongok.
a gondolaton, hogy úgy bezsákozták,
eldugták a cuccait, mintha meghalt volna.
élve eltemettük és nem beszélünk róla.

'miért nem akarsz többet inni?'
'mert bevettem.'
szerintem ez a párbeszéd még soha nem zajlott le.
mostanáig.
két-három naponta egy.
már csak megszokásból.
de egyre kevesebb.

és nem dobnak ki reggel, másnaposan
és felejtenek el örökre, a pótlékok.
fetrengünk délelőtt,
te alszol, én olvasok.
és furcsa az egész.
talán normális?

és nem kell megbeszélnünk a kizárólagosságot,
mert evidens. nyilvánvaló.

akaratán kívül is visszafog.
fogalmam sincs mivel éri el,
eddig senkinek sem sikerült.
gratuláció, örömujjongás, ováció.


együtt remegünk egészséges hedonizmusunk ünneplése után.

annyira mar meg amennyire akarom.

én le akarok szokni
a ivásról is
meg mindenről
most van miért
de ez nem megy egyik hétről a másikra
csak fokozatosan egyre kevesebbet
mindenből
egyre gyengébbet
és nem olyan nehéz
csak idő kell.
végre magamtól akarom abba hagyni
és nem külső kényszer miatt
mert úgy soha nem sikerült.
olyan régóta nyomom el magamat,
a félelmeimet,
az érzéseimet és a magányomat,
nem tudok hirtelen nem függeni semmitől.
de sokkal kevesebb, mint eddig
és ez tökjó,
aztán történik egy ilyen
és akkor mindenkikapjabe
beszélgetés helyett
beköpéssel segíteni?!
most megint én érzem magam szarul,
hogy fájdalmat okozok anyuéknak
hogy a barátaimban sem tudok megbízni
most tényleg
minden sokkal jobb,
hogy anyu végigkiabálja az egész családon
siránkozik orrba-szájba
"a gyerek már mint hülye, én csesztem el"
de nekem nem mondana egy mukkot se
óriási segítség, köszi!
de én voltam szerencsétlen, hogy elmondtam bárkinek is.

magamtól fogom abbahagyni,
mert képes vagyok rá
csak idő kell.
félteni, szeretni pedig azok szoktak
akikkel van kommunikációm.
nem így működik,
hogy hónapokig nemis beszélgetünk
aztán hopp, előterem egy legjobb barát
és még a maradék bizalmamat is lerombolja.
ha elsírhattam volna a problémáimat,
na akkor segített volna.
de nem így és nem most.

lényegtelen, most boldog vagyok vele
és ez az apró affér nem fogja elvenni a kedvemet
semmitől.
és bízok magamban.
ha már más nem, legalább én.

hát itt meg mi a picsa történik?