mit csinálok hogyha már teljesen az agyamra mennek?
remélem ez csak egy-két pillanatnyi(inkább hétnyi) szembeötlés.
mármint basszus ők az egyetlenek akik még számítanak is valamit kicsiny és nyomorúságos életemben mostanában erre..
erre!
miafasz?
leseíromolyanundorító.
csak tudod van valami szívfacsargató az egészbe
vagyis
amikor valaki akit nagyon szeretsz és tudod hogy ő is szeret
elkezd idegesteni
sokszor azt akarom 'neee hol a takaróm hogy alábújhassak és ne lássak senkit'
de ha nem lennének
akkor nem is lenne szükségem takaróra
egy párnára lenne szükségem amibe örökre belenyomhatom az arcom, hogy soha többet ne lássak senkit.
mintha..
mintha otthon hagynám a cigim
vagy a telefonom.
ha otthon hagyom a telefonom egésznap nyúlkálok a zsembembe mert elfelejtem hogy nincs velem. mástól kérdezem meg hogy mennyi az idő és szomorúan újságolom, milyen szörnyű tettet követtem el.
hogy azért mert megszoktam, már el is felejtkezem róla, olyan természetes.
mintha holnap nem kelne fel a nap.
és csak keresnéd, ugyan biztos csak viccel.
át akar verni, egy kicsit bújkál előlem.
de utána biztosan előjön.
mert elő KELL jönnie.
és mivan ha nem?
ha majd nem látok bárányfelhőket, ha többet nem süt az arcomba a nap, amitől igaz, hunyorogni kezdek, de azután felmelegít.
ha megsértődik mert folyton sértegetem: túl meleg.
azután belegondolok basszus ez a legjobb dolog benne!
hogy meleg.
hogy szeret.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése