you been drinking drugs?

ha látnám magam kívülről,
biztosan hátbabasznám magam egy ásóval
'szedd már össze magad' felkiáltással.

olyan óriási szavakkal dobálózom,
mint a soha,
vagy a mindig.

ugyan. ilyen, hogy bizalom
nem létezik körülöttem már egy jó ideje.
csak én érzem magam néha olyan
bátornak, erősnek, emberinek, jónak
mint az a bizonyos halász a tengeren.

még hogy ilyen faszságokkal teletömni a fejem.
intelligens.
höh.
képzeled, amikor elhiszem mindezt és sírásban török ki
mert baszki, a kurva mr.darcy végre megtalált!
örömkoktél, fejenforgás, ereszdelahajad.
katarzis.
már láttam azt a rengeteg arcot, aki eldobott.
'talán nem is olyan rossz parti.'
höhöhö.
persze utána kijózanodtam.
és összeomlott az egész kibaszott álompalotám.
miért?
és mérges vagyok, hogy megint buta naiv picsaként viselkedtem.
szeretnék egyszer díva lenni, úgy nézni valakire, hogy az meghaljon.


és úgy érzem magam, mint egy lufi
főleg most betegen.
kieresztettem a levegőt és összeaszalódtam.
jobb mintha szivacsként csöpögtetném magamból a vizet,
amíg valaki rám nem tenyerel.


csak sündisznó vagyok megint,
pedig nem akarok.
megint a burámba zártam magam.
egyedül vagyok
és rángatom, de nem nyílik.

a többiekkel épp a ki-keresi-a-másikat-hamarabb játékot játsszuk,
fogalmam sincs miért.
néha ránk jön.
vagy csak megunjuk egymást?
interneten egy kis felületes bájcsevej a hogylétünkről,
aztán egy idő után mindig bebaszunk együtt és bevalljuk, hogy igazából hogy vagyunk.
de lehet, hogy mindez csak a fejemben létezik.

kicseszett univerzum.
hol vagyok már megint?
hol a picsában?
miért nem tudok koncentrálni?
a földön állni?
miért kell nekem mindig törökülésben a betont támasztani?
miért nincs csönd?
miért kell mindig egy hiperkarmának vagy egy starwars betétdalnak a fejemben zúgnia?
köszönöm szépen, lou kibaszott reed.

amikor 25 szinte ismeretlen embernek kell remegő hangon, lehetetlenül összesűrített 5percben bemutatnom életem egyik legmeghatározóbb eszményét

KISELŐADÁS ÉRTÉKELÉSE

Név: Lendvai Lilla

Téma: Feminizmus

Dátum: 2014. február 13.

szempont
A téma	közönség	a közönség ismeretében nagyon bátor volt a témaválasztás, és tudtad is barátságos határozottsággal kommunikálni, eleve a potenciális ellenvetésekre válaszolva
	hozzáértés	felkészültél, meggyőzőek voltak az adatok és tények; volt, aki szerint bizonytalanabbá tette az előadást, hogy látszott, személyesen érint, amiről a beszélsz
Szerkezet	bev.-tárgy-bef.	„Szóval…”; de nagyon jó a személyes anekdotával való indítás, érzékelteti a téma aktualitását, a félreértések lehetőségét, ugyanakkor oldott hangulatot teremt; befejezése viszont nem volt igazán
	fókusz- és tételmondat	világos volt az állásfoglalásod, ugyanakkor nem ment át „propagandába” az ismeretterjesztés, ügyesen egyensúlyoztál ezen a keskeny határon
	előrehaladás	logikusan felépített, jól követhető, többször is előre- és visszautaltál
	érvek, ellenérvek	tetszett, hogy a lehetséges ellenérvek, félreértések „megválaszolására” alapoztad; ezeknek a feltételezéseknek a forrását, eredetét föltárva talán még meggyőzőbb lett volna (miért gondolhatják így?), de ez már nem biztos, hogy belefért volna az időbe; ugyanakkor voltak bizonytalanabb állításaid, ahol gyanúsan gyorsan továbbsiklottál…
	idő	rendben
Stílus, nyelvhelyesség	társalgási stílus	többnyire rendben, sok a fölösleges „na, mindegy”, komolytalanná teszi, amit pedig komolyan akarnál mondani
	teljes mondatok	néha nem találtad meg egy-egy mondat befejezését, főképp az érzékenyebb témáknál zavarodtál bele: ezeket a részeket érdemes egy-két előre megfogalmazott panellel áthidalni; sok az „őőő”
	nyelvhelyességi hibák	szóismétlések (főképp: „szóval”), néhány egyeztetési hiba
Előadásmód, megjelenés	megjelenés, „rendezés”, kiállás	keresztbetett láb, oldallépések stb.
	hanglejtés, beszédtempó, szünetek	a mondatok végén nem viszed le a hangsúlyt, „énekelsz”
	gesztikuláció, mimika	a pulóver ujjába bújtatott kézfej nem épp a magabiztosság jele
	kapcsolattartás a közönséggel	a kiszólások („fel fogom sorolni, lehet, hogy unalmas lesz”) rendben voltak, hiányolták a szemkontaktust

utálok telefonról blogolni

,,Azt a szerelmet fogadjuk el,amit szerintünk megérdemlünk.''

görcsösnek és eröltetettnek érzem magam.
tegnap még be is szóltak.
hülye vagyok.
hülye vagyok és megjátszom magam.
pedig aranyos vagyok,csak bunkónak tettetem magam.
adjam önmagam.
sodródjak.

hogy a picsába adjam önmagam, ha egy értelmes mondatot se birok kinyögni?
amikor ott ül melletted a világ legkirályabb pasija,
hónapok óta végre valaki, aki igazán bejön
annyi szerencsétlen faszfej után.
de persze a legkisebb jelét sem adja,
hogy esetleg nem hányja el magát tőlem.
és emiatt még jobban kell,inkább hagyon beszélni
minthogy értelmet zagyvaságokat dumálok.
elkeserítő.
hogy elsőre mindig bejövök nekik,
aztán két óra beszélgetés és huss!
volt pasi,nincs pasi.

de legalább történik valami.
nem akarok nihilista seggarc lenni.

más univerzumban vagyok, minden nap reggel nyolc és három között.
nem is az, hogy elkalandozom,
konkrétan dimenziókat lépek át.
angol a legrosszabb.

korlátolt vagyok és egy rozsdás robotnak érzem magam.
pedig mindent megteszek,hogy ne legyen így.
kifolyik az élet az ujjaim között,
nem marad belőle semmi
miközben unatkozva alszom el egy égő cigivel a számban.

ma is lógtam.

paradicsomos tonhalszagot érzek
megettem-e? nemtudom.
félek.
elfogyunk egy grunge fiú kezében,
megerőszakolt lelkünk bűzében.

éhenhalnak körülöttem az emberek
nézem őket csendesen, szépen.
törődni ki fog személyiségemmel,
ha mindenki fáradt, levert ma éjjel.

tikkel a szemem,  őrült vagyok,
mit csináljak, miközben mindent feladok?
oroszlánüvöltést hallatok,
lesmárolok mindenkit (hátha alapon).

beleremeg mindenem,
arcul vágom tükörképem.
elcsúszok egy adag hányáson,
továbblépek, 'nembaj' - kiáltom.

maszlagok az életemből

most pedig csodálatosan-mesésen fel fogok öltözni,
harisnya, újkockásnadrág, kedvenc-óriás-pulcsi, sapka, sál, kiskesztyű, csizma, faszom.
elsétálok a hévmegállóig, megveszem a sárgakemelem, haza sétálok,
levetkőzöm meztelenre
aztán 3 perc múlva elkezdek fázni,
rágyújtok a nappaliban,
feleségül veszem edward nortont,
beleesek a smithsbe
és megint és megint és megint.
edwardnorton meggyűlöl, mert befalom a szeme előtt az összes maradék franciasalátát,
kézenfogva elmegyünk kajmán-szigetekre
aztán elválunk,
mert szexeltem a smithsel és ő éhenhalt.
megsárgult mutatóujjamat nyomom bele a szájába, miközben ő az anyjáért sikolt
aztán kifesti a szempilláimat, kirúzsozza a homlokomat
belecsókol a levegőbe, merttudjahogynemszeretemjózanul.
megőrül, megátkoz, sír, sapkát hord, orwellt olvas.
elélvezik puritánságomtól,
elkárhozik promiszkuitásomtól.

másnap megint felöltözöm,
elmegyek a hévhez a sárgakemelért,
megtöltöm az egészet
és belefulladok a világtalanságba.

karok nélkül.

semmivel.

Bokononizmus

,,Mit remélhet a földön az emberiség számára a gondolkodó ember elmúlt évmilliók tapasztalatai alapján?
Semmit."

kamu-nutella hajnali 4kor, kisautós playstationözés balázzsal hajnali 6kor,
alvás reggel 8kor.
azt hiszem valamit rosszul csinálok.

lerázunk magunkról mindennemű negatívitást és továbbmegyünk.

valóban, több idézőjelet kell használnom,
és több érthető dolgot kell írnom
különben az egész blog egy hatalmas maszlag lesz.
szerintem már most is az.

használati utasítás az olvasásomhoz:
sokszor csak a fejemben hangzanak jól a dolgok
rengetegszer csak számomra, csak a fejemben van értelme
egy könyv, film, esemény miatt.
ezekkel nem kell foglalkozni, csak nekem fontosak.
de ha van valaki, aki annyira elvetemült, hogy érdekli
az kérdezzen, mert én válaszolok és még meg is dobban a kicsi szívem
hogy valaki foglalkozik velem.
az idegen szavaknál pedig google a barátod és wiki a barátnőd,
én se az ujjamból szopom.
a lényeg, hogy nem harapok.

szokásom az is, hogy összevissza írok mindent,
hipergyors témaváltozásokkal
ezeket csak egy vagy két üres sorral választom el.
esetleg ezentúl belerakom, hogy 'más'
csakhogy fejlődjek egy kicsit.

kitaláltam mit fogok írni.
bár szerintem ez is elég klisé.
de tök mindegy.
szóval egy skins féle csapat
drog, alkohol, szex, halál, terhesség, és mindenféle tipikus tinédzser probléma
szaftosan, őszintén, vadul, szabadon.
talán majd valamikor elkezdem, ha meg lesz a laptopom.
nyárig összeakarom szedni rá a pénzt, bár amilyen sűrűn dolgozom mostanában
nem hiszem, hogy valaha is meg lesz.
talán a harmincadik szülinapomra,
ha lesz olyan egyáltalán.

valószínűleg az elég gyatra szókincsem miatt
és a közhelyes téma miatt
förtelem lesz az egész.
de hát, who's care?

bármit megtehetek.

talán összeszarok valami értelmeset
és én leszek a következő
meg nem értett tisza kata.

szóval a szünetben csak két könyvet olvastam ki
ami szánalmas mennyiség, ahhoz képest, hogy végig itthon tespedtem.


még mindig orgazmusom van a hiperkarmától.
a quimbytől.
a kistehéntől.
a puf-tól 
a kaukázustól és csehtamástól.
de most inkább valami új.

kedvesen mosolygunk a világra

hátha akkor életben maradunk,

és kedvesek vagyunk az emberekhez,

hátha akkor szeretni fognak minket.

leejtjük a személyiségünket az erősen antikolt, végtelenben végződő fehér köves kútba.

felejtünk.

egyediségünk mindennemű negatív részét, beledobjuk.

hogy a végén marad-e belőlünk valami

vagy tisztán bele is ugorhatnánk,

az egy igen jó kérdés.

Color my life with the chaos of trouble

beszélnünk kell az érzéseinkről.

nem túl sokat és nem túl sokszor, de kell.

senki nem bírja ki, hogy a ki nem mondott érzelmek felfalják belülről.

mármint, így is úgy is felfalnak

főleg a negatívak

de talán könnyebb, ha nem őrizgetjük őket.

az idei lelki napot majdnem ellógtam, mint általában mindent.

végül csak bementem, nem is tudom, hogy miért.

lehetett kérdezni vallásról, a világról meg úgy általában bármiről.

csendesen ültem és bámultam ki a fejemből mint mindig.

szóval, volt egy kérdés a pokolról

és domi azt mondta, hogy átvitt értelemben kell érteni, mint a legtöbb dolgot a bibliában.

ne tüzet képzeljünk el és alacsony, piros vasvillás ördögöket nyíllal a farkuk végén.

azt mondta, az igazi pokol a magány. mert odaát nem lesz senki körülötted, teljesen egyedül leszel. egymagad. 

el kell skandálnom a Hare Krisna mantrát, mielőtt meghalok. valahol olvastam, hogy akkor kiszabadul a lelkem a reinkarnációból. 

nem bírok aludni,pedig már reggel 7 van.

fejlődnünk kell.
megrekedtünk itt, a semmi a közepén
és nem megyünk előre, nem haladok egyről a kettőre.

unalom ország, unott kis törpékkel.

itt van bennem, az űr
és nem tudom kitölteni.
már unom a minden-bulin-más-pasi játékot
tudom, hogy nem tisztelhetnek engem, amíg én sem tisztelem magamat.
keresem azt, ami teljessé tesz. valamit nem látok, mert nagyon rosszul csinálom.
bízom az emberekben, nem az ő hibájuk. az enyém.
valami új kell. valami más.
megint borotváljam le a hajam? rakassak be intim piercinget?
nem a külsőn kell változtatni.
nem is szomorú vagyok már, inkább csalódott.

szeretni és szeretve lenni

azt hiszem nekem vannak a legcsodálatosabb barátaim a földkerekségen. 
mármint mindig is tudtam, hogy bármi bajom van számíthatok rájuk
hányszor bőgtem már nekik, tejóég?!
de hogy 3 hétig CSAK MIATTAM szervezkedjenek, kitaláljanak ennyi mindent, vigyázzanak, hogy el ne szólják magukat, egy csomó pénzt költsenek, gondoskodjanak mindenről.
juuj.
vagy én vagyok vaksi, vagy ők nagyon jó színészek
inkább az utóbbi.
akkora sokkot kaptam,  mint még életemben soha.
kellett pár másodperc amíg eljutott az agyamig, hogy ez most micsoda tulajdonképpen.
'csak átjöttek páran macskát fürdetni vagy takarítani de jéézusom ezek mennyien vannak hát ez egy buli!'
:D
és a bátyám meg a szüleim is irtó jófejek voltak.

most átértékeltem a barát szó jelentését.
hihetetlen, hogy még most is mosolygok, sőt szerintem egész életemben mosolyogni fogok, ha erre gondolok.
hiszen kinek kellenek idióta pasik, ha annál sokkal értékesebb szeretetet kapok?
tiszta hülye vagyok, hogy ilyenek miatt keseredtem el.
nem fogtam fel, hogy mennyire szerencsés vagyok.
fúj,  de nyálas.
azt hiszem, az örömöm és a szín eddig is ott volt az orrom előtt
csak túlontúl el voltam foglalva a hisztizéssel és az önsajnálattal.

és nem, nem igaz, hogy mindig unatkozom, és rossz kedvű vagyok
mert rengeteg élményem volt velük 
amik felett mindig elsiklottam, ha rám jött a 'senkinemszeretláz'

szerintem meg sem érdemelem őket.
sírnom kell.
örömsírás.

tényleg, sokszor nehéz a barátomnak lenni
de ők nem adják fel soha, bármilyen hülyeséget csinálok
mert ez az önzetlen szeretet
amikor sokszor nem kapnak vissza semmit és ők akkor sem dobnak el maguktól.
mert TÉNYLEG foglalkoznak velem, és azt hiszem miattuk van értelme az életnek.

mindig is akartam egy Jóbarátok stílus szitkomban szerepelni.
pedig régóta szerepelek benne, csak eddig nem vettem észre.