biztosan hátbabasznám magam egy ásóval
'szedd már össze magad' felkiáltással.
olyan óriási szavakkal dobálózom,
mint a soha,
vagy a mindig.
ugyan. ilyen, hogy bizalom
nem létezik körülöttem már egy jó ideje.
csak én érzem magam néha olyan
bátornak, erősnek, emberinek, jónak
mint az a bizonyos halász a tengeren.
még hogy ilyen faszságokkal teletömni a fejem.
intelligens.
höh.
képzeled, amikor elhiszem mindezt és sírásban török ki
mert baszki, a kurva mr.darcy végre megtalált!
örömkoktél, fejenforgás, ereszdelahajad.
katarzis.
már láttam azt a rengeteg arcot, aki eldobott.
'talán nem is olyan rossz parti.'
höhöhö.
persze utána kijózanodtam.
és összeomlott az egész kibaszott álompalotám.
miért?
és mérges vagyok, hogy megint buta naiv picsaként viselkedtem.
szeretnék egyszer díva lenni, úgy nézni valakire, hogy az meghaljon.
és úgy érzem magam, mint egy lufi
főleg most betegen.
kieresztettem a levegőt és összeaszalódtam.
jobb mintha szivacsként csöpögtetném magamból a vizet,
amíg valaki rám nem tenyerel.
csak sündisznó vagyok megint,
pedig nem akarok.
megint a burámba zártam magam.
egyedül vagyok
és rángatom, de nem nyílik.
a többiekkel épp a ki-keresi-a-másikat-hamarabb játékot játsszuk,
fogalmam sincs miért.
néha ránk jön.
vagy csak megunjuk egymást?
interneten egy kis felületes bájcsevej a hogylétünkről,
aztán egy idő után mindig bebaszunk együtt és bevalljuk, hogy igazából hogy vagyunk.
de lehet, hogy mindez csak a fejemben létezik.
kicseszett univerzum.
hol vagyok már megint?
hol a picsában?
miért nem tudok koncentrálni?
a földön állni?
miért kell nekem mindig törökülésben a betont támasztani?
miért nincs csönd?
miért kell mindig egy hiperkarmának vagy egy starwars betétdalnak a fejemben zúgnia?
köszönöm szépen, lou kibaszott reed.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése