KISELŐADÁS ÉRTÉKELÉSE
Név: Lendvai Lilla
Téma: Feminizmus
Dátum: 2014. február 13.
szempont
|
||
A téma
|
közönség
|
a közönség ismeretében nagyon bátor volt a témaválasztás, és tudtad
is barátságos határozottsággal kommunikálni, eleve a potenciális ellenvetésekre
válaszolva
|
hozzáértés
|
felkészültél, meggyőzőek voltak az adatok és tények; volt, aki
szerint bizonytalanabbá tette az előadást, hogy látszott, személyesen érint,
amiről a beszélsz
|
|
Szerkezet
|
bev.-tárgy-bef.
|
„Szóval…”; de nagyon jó a személyes anekdotával való indítás,
érzékelteti a téma aktualitását, a félreértések lehetőségét, ugyanakkor
oldott hangulatot teremt; befejezése viszont nem volt igazán
|
fókusz- és tételmondat
|
világos volt az állásfoglalásod, ugyanakkor nem ment át „propagandába”
az ismeretterjesztés, ügyesen egyensúlyoztál ezen a keskeny határon
|
|
előrehaladás
|
logikusan felépített, jól követhető, többször is előre- és
visszautaltál
|
|
érvek, ellenérvek
|
tetszett, hogy a lehetséges ellenérvek, félreértések
„megválaszolására” alapoztad; ezeknek a feltételezéseknek a forrását,
eredetét föltárva talán még meggyőzőbb lett volna (miért gondolhatják így?),
de ez már nem biztos, hogy belefért volna az időbe; ugyanakkor voltak
bizonytalanabb állításaid, ahol gyanúsan gyorsan továbbsiklottál…
|
|
idő
|
rendben
|
|
Stílus, nyelvhelyesség
|
társalgási stílus
|
többnyire rendben, sok a fölösleges „na, mindegy”, komolytalanná
teszi, amit pedig komolyan akarnál mondani
|
teljes mondatok
|
néha nem találtad meg egy-egy mondat befejezését, főképp az
érzékenyebb témáknál zavarodtál bele: ezeket a részeket érdemes egy-két előre
megfogalmazott panellel áthidalni; sok az „őőő”
|
|
nyelvhelyességi hibák
|
szóismétlések (főképp: „szóval”), néhány egyeztetési hiba
|
|
Előadásmód, megjelenés
|
megjelenés, „rendezés”,
kiállás
|
keresztbetett láb, oldallépések stb.
|
hanglejtés, beszédtempó,
szünetek
|
a mondatok végén nem viszed le a hangsúlyt, „énekelsz”
|
|
gesztikuláció, mimika
|
a pulóver ujjába bújtatott kézfej nem épp a magabiztosság jele
|
|
kapcsolattartás a közönséggel
|
a kiszólások („fel fogom sorolni, lehet, hogy unalmas lesz”) rendben
voltak, hiányolták a szemkontaktust
|
|
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése