nem tudom mit akarok.

vagy mit kéne tennem.

a legtöbbször úgy érzem rossz ember vagyok. de nem csak úgy 'nemcsinálommegaházimathahaha' módjára.

lopok, csalok, hazudok, ahogy a volt ofőm mondaná.

és ez még semmi, nem is akarok jó lenni.

már rég befejeztem ezt a tini minden ellen lázadós dolgot.

csak jól szeretnék lenni!

egyszer azt hallani egy idegentől: hmm, boldognak látszol!

és azt válaszolni: tényleg? köszönöm, az vagyok!

és mosolyogni.

de nem.

én ezekre nem vagyok képes.

csak szenvedni tudok, magamtól, mert rossz vagyok.

naivan hiszem hogy majd valaki / gondolok itt nagyrészt a szőke hercegre / megment ebből.

de nem.

ó ugyan.

magamat kell kiráznom a Nagy Szomorúságból.

kell valami ahova el menekülhetek.

egy sport, egy hangszer.

vagy akármi.

hamár valakit nem találok. legalább valami legyen.

valami amit csinálhatok és boldoggá tesz.

amihez soha nem vagyok lusta, nem leszek éhes tőle, nem unom, és nem akarok a paplan alá bújni.

folyton ilyen érzésem van.

hogy a paplan alá akarok bújni.

beleugrani az ágyba magamra húzni a takarót és 100 évet végig feküdni egy helyben.

amúgy kezdődik minden előröl.

hát persze.

és ha 2 emberrel is megtörténik akkor már tényleg nem hihetem hogy nem az én hibám.

vajon tudja hogy nálam van a nyaklánca amit közösen vettünk?

vajon érdekli egyáltalán?

teljesen mindegy engem már érdekel.

nem hiszem hogy normális baráti kapcsolatokat kéne kialakítanom.

ugyan már képtelen vagyok ilyenre.

nem gondolok a ribanc korszakomra.

egyáltalán nem.

akkor olyan, mintha meg se történt volna.

már nem foghatok mindent az alkoholra.

már nagyon régen nem.

az elején még jó volt kifogásnak.

csak

nemistudom

basszus

olyan

szomorú

vagyok

és dühös

nagyon

dühös

magamra, a világra, az emberekre.

mindenre.

mindegy.

basszameg holnap másodika

és mennem kell oda

de félek

és nincs kedvem

és utálom magam

és 

és

és

kurvaéletbe.