agyalapi atrófia a zsigereimben

mindig a leghátsó, legalsó szeder kell
ami már aszott, kissé erjedt.

alkalmatlan.
köszönöm, igen, ezt a szót kerestem.
mindenre.

deviancia árad az aurámból.
kiűzhetetlenül.

és mit csináltam megint?
pakoltam magam alá a szart,
a szart még nagyobb szarral oldottam meg.
csak hogy még nagyobb szarban legyek.
csak úgy.
mi mást is csinálhattam volna?

meditálni fogok.
macskafogat emészteni, arrogánsan sírni.
vezekelni.

autentikus szerelem már pedig nem létezik.
nem létezik.
ahogy változás sem, megváltozás, önmegválasztás.

hiányzik a filces hajam és a karikás ostorom.

és a görnyedt váll igenis szexi,
mármint ha nem tudsz vele mit kezdeni.

maradunk olyanok, amilyenek
voltunk
mindigis

igen, köszönöm, keddvan, időm mint a tenger, megbukok a picsába, segáz, foglalva van a helyem a petőfi híd alatt, művészet minden, intellektuális trógerkedés, te csillag vagy én fecske, megérdemlem amit grilleztem neked, csodálatra méltó, önmagát szétszakító, elsorvadó, maga alá temetett, temettetett, mármint én téged, belezúgtam  egy leszbikusba a kocsmából, lefeküdtem egy kutyával az erényövem alól.dddddddddddddddddddddddddddddddddddddddddddddddddddddddddddddddddddddddddddddddddddddddddddddddddddddddddddddddddddddddddddddddddddddddddddddddddddddddddddddddddddddddddddddddddddddddddddddddddddddddddddddddddddddddddddddddddddddddddddddddddddddddddddddddddddddddddddddddddddddddddddddddddddddddddd

foglalva van a helyem.
ösztönösen.
van pár állomásom.
a moszkva téren,
egy menhelyen,
pszichiátrián,
gyermekotthonban,
egy urnában a kandalló mellett.

Most már biztos -jelentette be anyám, az érettségemre és a jövőmre, lelki állapotomra utalva.

alkalmatlan távozások

mezítelen virágok tangóznak szanaszéjjel
kertünk varázsába burkolózva,
s orgazmus-láncuk szabad eufóriája
szinte tönkre teszi csodálatunk tárgyát.

hívatlan vendégek pinaszagú szájukkal csókot köpnek,
miközben sivár lelkük kelletlenül megbolygat
láthatatlan szexusunk örömzenéjére,
sárguló fák fanyar illatáradatába mászva.

körbe tekint, beköszön.

távozása alkalmatlan,
összekoccan egy szék lábbal,
a táncot megköszönvén belerúg egy patkányba,
aki sivító nyávogással honorálja.
lila lábujjakat, halott macskákat hagy maga után,
tornádót kelt, szelet csihol.
a Napra hányva összekoszol.

látom az eső zenéjét,
baszó kutyák póztalan fetrengését,
egyperces sírva-halálunkat egy felolvasó esten.

húrok pattannak, 
a lángoló természet menekül.

önmagát felhasító öregasszony visít az éj sarkán,
cipő nélkül húzza maga után vastagbele maradványát.
beint Lucifernek,
egy nyálát csorgató orvosnak.

tekintete petyhüdt,
arculata elnyűtt világtalan reklámába zárva,
zokogva sír.
sír zokogva.

ország határokon futva menekül.
kézzel s lábbal.
egyedül. egyedül.

lyukas tenyerek tánca

Szorongatom magam, lámpalázzal? Ugyan.
Elfutok mindenkitől, még nem tudom hogyan.
Elúszva, elázva. Valóság? Ugyan.
Sodródom, mit még? Sodortatom magam.

Vigyorgó füleimen durvultatom másságom,
talán egyszer belátom, ha érkezik a halálom,
minden pillanatom túl kiszámítható.
Carpe diem? Ugyan, elhanyagolható.

Keresem önmagam, kerestetem párom.
Sugárzó arcommal vihogva várok
sokszor csodásan besétálok, belátom,
szerelemnek nevezett zsákutcában sétálok.

Minden reggel hallott vagyok
estére már iszogatok.
Megváltozom naponta, néha hirtelen
máskor furán. Unalmas lennék talán?

kómában.

igenigen.

sima ügy.

össze szedem magam.

kevesebbszer iszok.

leszokok.

mindenről.

kompromisszumokat kötök.

nem ájulok el.

vissza fogom magam.

senkinek sem jó így.

kezdek valamit magammal.

beszélek.

megértelek.

nem picsogok.


csak tudod nem olyan könnyű boldognak lenni,
de próbállak megtartani.
elnyomni elviselhetetlen ön-önmagam.
józansággal.

ne bánts

miért kéne választanom két legjobb barátom között?
legalább ennyire tisztelhetnéd a kapcsolatunkat
elmondtam ezerszer
nekem ne szidd, mert én szeretem őt is
ugyanannyira mint téged.
panaszkodj a szomszédnak
a legújabb csajodnak
a kutyádnak
akárkinek
de ne nekem, kérlek.
és ezt elmondtam, nem tudok mit csinálni.
ne várd, hogy mosolyogva hallgassam,
ahogy lekurvázod a barátnőmet.
de ha nem akarod neki elmondani
hogy mit érzel, akkor ne mond
nekem mindegy
csak tisztelj meg legalább annyival,
hogy nem szidod azt az embert,
aki rengeteget segített nekem
és most boldog a barátjával
felőlem lehetsz féltékeny
csak ne sértődj meg, ha elmondom neki,
hogy legalább meg tudjátok beszélni.
jó, felőlem utáld az összes barátomat
csak akkor ne várd el, hogy jó képet vágjak hozzá.

neked hogy esne, ha ilyen undorító stílusban beszélnék a rudiról?
és te is elmondtad, amikor mérges volt rám
és tök jó volt, mert meg tudtam vele beszélni
és ez nem bizalom, kibeszélés, pletykálás kérdése.

dettó, mint amikor anyuék szidják egymást nekem
és akkor elvárják, hogy pártot foglaljak,
amikor én egyformán szeretem őket.

elég cseszett érzés.
kurvára.

miért én vagyok a szemét?
és miért nem mondod legalább, hogy így érzel
csak a blogodból, az arcodból kell leszűrnöm,
hogy mérges vagy.

megszűnt a kommunikáció a világban ?

én tényleg ritkán vagyok mérges valakire,
túl nyugodt a természetem ehhez.
és utálom is, ha megy a dráma,
a mindenkinek problémája van mindenkivel
és felőlem panaszkodhatsz ismeretlenekről,
maximum nem értek egyet
de meghallgatom, tényleg.
csak ne olyanról, akit szeretek.

kérlek.


hiányzott, hogy beszélgessünk.
és sajnálom, hogy ilyen helyzetben vagy vele,
szeretnék segíteni
annyira nagyon szeretnék,
de nem tudok.
és cseszettül szar téged így látni.

szeretném elmélyíteni a kapcsolatunkat,
nem akarom, hogy felszínes legyen.
de egyszerűen nem tudom, hogy nyíljak meg.
és néha tényleg egyedül érzem magam melletted is,
nem a te hibád
csak ilyen vagyok.
nem tudom, hogy ez hogy működik
és megijedek,
nem tudom mennyit mondhatok,
mikor sok
és inkább nem is beszélek semmiről.
nem akarok sok lenni
próbállak nem megfojtani,
ahogy engem is megfojtottak sokszor.
és fogalmam sincs, miért vagy más
de az vagy
és félek, hogy megbántasz.

Charles Bukowski: A meghatározás

a szerelem az éjszakán
keresztül rohanó fény

a szerelem az a sörös doboz
amire rálépsz a vécé felé

a szerelem elveszett kulcs
amikor részegen állsz az ajtó előtt

a szerelem az
ami tíz évben egyszer történik meg

a szerelem
elgázolt macska

a szerelem az az öreg
rikkancs a sarkon
aki már feladta

a szerelem az
ami eltűnt a rombolók korával

a szerelem telefoncsörgés
ugyanaz a hang vagy egy másik
de soha nem az igazi hangja

a szerelem árulás

a szerelem égő hajléktalan
a sikátorban

a szerelem acél

a szerelem csótány
a szerelem postaláda

a szerelem eső
egy vén hotel tetején
a Los Angelesben

a szerelem a koporsóban fekvő apád
(aki gyűlölt téged)

a szerelem egy törött lábbal
álló
ló
miközben 45 000 ember
nézi

a szerelem az amikor főlünk
mint a rák

a szerelem az minden
amit mondunk róla, hogy nem az

a szerelem az bolha
amit nem találsz

a szerelem szúnyog

a szerelem 50 gránátos

a szerelem üres
bili

a szerelem lázadás San Quentinban
a szerelem őrültekháza
a szerelem a legyek utcáján
álló szamár

a szerelem egy üres bárszék

a szerelem Hindenburg filmje
semmivé zsugorodva

egy még mindig sikító pillanat

a szerelem Dosztojevszkij
a roulette asztalnál

a szerelem az ami
mászik a földön

a szerelem a nőd amint
egy idegenhez simulva táncol

a szerelem egy kenyeret lopó
öregasszony

és a szerelem az a szó
amit túl sokat
és túl hamar
használnak

most ez mi volt már megint ?!
miért érzem magam egy húscafatnak ?
pedig nem is bánik úgy velem.
csak én érzem ezt.

miért?

eddig eufória volt,
mi történt hirtelen?

hiányzik akkor is, ha itt van.
és szerintem még senki nem bánt így velem.
ilyen jól.

miért érzem mégis ilyen cseszettül magam?

hát én már semmit nem értek.

csak a pia miatt?
vagy a csipkebogyók?

nem tudom.

boldog és kielégült

"eddigi pályafutásod során, ő a legjobb fogás"

unatkozó, hisztis tinipicsának érzem magam.
néha.

igen, ez volt az első.
józanul.
és furcsa.
jó értelemben furcsa.
nem tudtam, hogy ilyen is lehet.
hogy milyen amikor tényleg figyelnek rám.
és nem csak test vagyok.

és végre nem én irányítok.
azt hittem eddig, hogy szeretek.
de rá kellett jönnöm, hogy nem.
nem akarok főnök lenni.
nem tudok szobanövényt szeretni.
szóval ez volt a probléma?
nemtudom.
lehet.

és hál'istennek nem vagy szeretet szolgálat.
ezért nem is kell beszélnünk a problémáimról,
mert nem faggatsz.
és én elfelejtem a gondjaimat.
nem vagy pszichiáter, nem kell lelkiznünk.
csak ha magamtól akarok.
kevesebbet szorongok.
a gondolaton, hogy úgy bezsákozták,
eldugták a cuccait, mintha meghalt volna.
élve eltemettük és nem beszélünk róla.

'miért nem akarsz többet inni?'
'mert bevettem.'
szerintem ez a párbeszéd még soha nem zajlott le.
mostanáig.
két-három naponta egy.
már csak megszokásból.
de egyre kevesebb.

és nem dobnak ki reggel, másnaposan
és felejtenek el örökre, a pótlékok.
fetrengünk délelőtt,
te alszol, én olvasok.
és furcsa az egész.
talán normális?

és nem kell megbeszélnünk a kizárólagosságot,
mert evidens. nyilvánvaló.

akaratán kívül is visszafog.
fogalmam sincs mivel éri el,
eddig senkinek sem sikerült.
gratuláció, örömujjongás, ováció.


együtt remegünk egészséges hedonizmusunk ünneplése után.

annyira mar meg amennyire akarom.

én le akarok szokni
a ivásról is
meg mindenről
most van miért
de ez nem megy egyik hétről a másikra
csak fokozatosan egyre kevesebbet
mindenből
egyre gyengébbet
és nem olyan nehéz
csak idő kell.
végre magamtól akarom abba hagyni
és nem külső kényszer miatt
mert úgy soha nem sikerült.
olyan régóta nyomom el magamat,
a félelmeimet,
az érzéseimet és a magányomat,
nem tudok hirtelen nem függeni semmitől.
de sokkal kevesebb, mint eddig
és ez tökjó,
aztán történik egy ilyen
és akkor mindenkikapjabe
beszélgetés helyett
beköpéssel segíteni?!
most megint én érzem magam szarul,
hogy fájdalmat okozok anyuéknak
hogy a barátaimban sem tudok megbízni
most tényleg
minden sokkal jobb,
hogy anyu végigkiabálja az egész családon
siránkozik orrba-szájba
"a gyerek már mint hülye, én csesztem el"
de nekem nem mondana egy mukkot se
óriási segítség, köszi!
de én voltam szerencsétlen, hogy elmondtam bárkinek is.

magamtól fogom abbahagyni,
mert képes vagyok rá
csak idő kell.
félteni, szeretni pedig azok szoktak
akikkel van kommunikációm.
nem így működik,
hogy hónapokig nemis beszélgetünk
aztán hopp, előterem egy legjobb barát
és még a maradék bizalmamat is lerombolja.
ha elsírhattam volna a problémáimat,
na akkor segített volna.
de nem így és nem most.

lényegtelen, most boldog vagyok vele
és ez az apró affér nem fogja elvenni a kedvemet
semmitől.
és bízok magamban.
ha már más nem, legalább én.

hát itt meg mi a picsa történik?