mezítelen virágok tangóznak szanaszéjjel
kertünk varázsába burkolózva,
s orgazmus-láncuk szabad eufóriája
szinte tönkre teszi csodálatunk tárgyát.
hívatlan vendégek pinaszagú szájukkal csókot köpnek,
miközben sivár lelkük kelletlenül megbolygat
láthatatlan szexusunk örömzenéjére,
sárguló fák fanyar illatáradatába mászva.
körbe tekint, beköszön.
távozása alkalmatlan,
összekoccan egy szék lábbal,
a táncot megköszönvén belerúg egy patkányba,
aki sivító nyávogással honorálja.
lila lábujjakat, halott macskákat hagy maga után,
tornádót kelt, szelet csihol.
a Napra hányva összekoszol.
látom az eső zenéjét,
baszó kutyák póztalan fetrengését,
egyperces sírva-halálunkat egy felolvasó esten.
húrok pattannak,
a lángoló természet menekül.
önmagát felhasító öregasszony visít az éj sarkán,
cipő nélkül húzza maga után vastagbele maradványát.
beint Lucifernek,
egy nyálát csorgató orvosnak.
tekintete petyhüdt,
arculata elnyűtt világtalan reklámába zárva,
zokogva sír.
sír zokogva.
ország határokon futva menekül.
kézzel s lábbal.
egyedül. egyedül.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése