senki nem bírja ki, hogy a ki nem mondott érzelmek felfalják belülről.
mármint, így is úgy is felfalnak
főleg a negatívak
de talán könnyebb, ha nem őrizgetjük őket.
az idei lelki napot majdnem ellógtam, mint általában mindent.
végül csak bementem, nem is tudom, hogy miért.
lehetett kérdezni vallásról, a világról meg úgy általában bármiről.
csendesen ültem és bámultam ki a fejemből mint mindig.
szóval, volt egy kérdés a pokolról
és domi azt mondta, hogy átvitt értelemben kell érteni, mint a legtöbb dolgot a bibliában.
ne tüzet képzeljünk el és alacsony, piros vasvillás ördögöket nyíllal a farkuk végén.
azt mondta, az igazi pokol a magány. mert odaát nem lesz senki körülötted, teljesen egyedül leszel. egymagad.
el kell skandálnom a Hare Krisna mantrát, mielőtt meghalok. valahol olvastam, hogy akkor kiszabadul a lelkem a reinkarnációból.
nem bírok aludni,pedig már reggel 7 van. fejlődnünk kell. megrekedtünk itt, a semmi a közepén és nem megyünk előre, nem haladok egyről a kettőre. unalom ország, unott kis törpékkel.
itt van bennem, az űr és nem tudom kitölteni. már unom a minden-bulin-más-pasi játékot tudom, hogy nem tisztelhetnek engem, amíg én sem tisztelem magamat. keresem azt, ami teljessé tesz. valamit nem látok, mert nagyon rosszul csinálom. bízom az emberekben, nem az ő hibájuk. az enyém. valami új kell. valami más. megint borotváljam le a hajam? rakassak be intim piercinget? nem a külsőn kell változtatni. nem is szomorú vagyok már, inkább csalódott.
azt hiszem nekem vannak a legcsodálatosabb barátaim a földkerekségen. mármint mindig is tudtam, hogy bármi bajom van számíthatok rájuk hányszor bőgtem már nekik, tejóég?! de hogy 3 hétig CSAK MIATTAM szervezkedjenek, kitaláljanak ennyi mindent, vigyázzanak, hogy el ne szólják magukat, egy csomó pénzt költsenek, gondoskodjanak mindenről. juuj. vagy én vagyok vaksi, vagy ők nagyon jó színészek inkább az utóbbi. akkora sokkot kaptam, mint még életemben soha. kellett pár másodperc amíg eljutott az agyamig, hogy ez most micsoda tulajdonképpen. 'csak átjöttek páran macskát fürdetni vagy takarítani de jéézusom ezek mennyien vannak hát ez egy buli!' :D és a bátyám meg a szüleim is irtó jófejek voltak. most átértékeltem a barát szó jelentését. hihetetlen, hogy még most is mosolygok, sőt szerintem egész életemben mosolyogni fogok, ha erre gondolok. hiszen kinek kellenek idióta pasik, ha annál sokkal értékesebb szeretetet kapok? tiszta hülye vagyok, hogy ilyenek miatt keseredtem el. nem fogtam fel, hogy mennyire szerencsés vagyok. fúj, de nyálas. azt hiszem, az örömöm és a szín eddig is ott volt az orrom előtt csak túlontúl el voltam foglalva a hisztizéssel és az önsajnálattal. és nem, nem igaz, hogy mindig unatkozom, és rossz kedvű vagyok mert rengeteg élményem volt velük amik felett mindig elsiklottam, ha rám jött a 'senkinemszeretláz' szerintem meg sem érdemelem őket. sírnom kell. örömsírás. tényleg, sokszor nehéz a barátomnak lenni de ők nem adják fel soha, bármilyen hülyeséget csinálok mert ez az önzetlen szeretet amikor sokszor nem kapnak vissza semmit és ők akkor sem dobnak el maguktól. mert TÉNYLEG foglalkoznak velem, és azt hiszem miattuk van értelme az életnek.
mindig is akartam egy Jóbarátok stílus szitkomban szerepelni. pedig régóta szerepelek benne, csak eddig nem vettem észre.
ellent mondok önmagamnak. oké, nem igaz hogy mindig rosszul vagyok. nem igaz. de amikor pörgök, jó kedvem van, ismerkedni akarok, a libidóm az egekben van, azok olyan említésre méltatlan pillanatok, órák hogy nem ragadnak meg. és a parányi gondolat, hogy nemsokára vége annyira lelohaszt, hogy nem tudom élvezni a pillanatot. felemészt az unalom amikor minden áldott bulin unatkozom, attól függetlenül, hogy ezt bejelentem-e vagy sem. és nem soha semmi nem elég, üres vagyok. ÜRES. létem értemetlenségén túljutva, át a nem vagyok semmire hivatottságon, közel a nincs semmilyen kedvemhez mindig ott a kérdés, hogy akkor mi a kurva fasznak. minek. talán ennyi az élet? persze, megszületünk, meghalunk de mi van közben? mindig lelkizni kell ez az egyetlen, amikor azt mondják, na most nem csináltál jól valamit és végre túl tudok jutni a minek kérdésen elgondolkozom, mit csináltam rosszul és miért. de ha csak annyit kapok vissza, hogy 'ne akarj pasit' 'túl éretlen vagy, próbálkozz fiatalabbnál' 'ne lógj annyit' 'örülj a barátaidnak' 'ne igyál hétköznap' 'tanulj többet' attól nem leszek okosabb. persze baz'meg Lilla, mert neked mindent a szádba kell rágni. mindegy, nem is érdekel az emberek amúgy is túl értékelik az örömöt és a harmóniát. ha-ha. inkább elmegyek a nyugalom a szigetére, enyát hallgatok, meggyújtok egy füstölőt, szájon smárolom a macskámat és rajzolok egy-két mandalát.
nem azért megy el a kedvem a világtól az élettől mert egy kapcsolattól várom el a boldogságot. nem. az csak egy plusz dolog, hogy valaki élvezi az életét plusz még szerelmes is. nekem nem ez bajom. csak keresem az örömömet, a színt az életben. a jókedvet. de már azt se tudom, hogy milyen ez. mindig unatkozom. MINIDIG. és szomorú vagyok, KIBASZOTT szomorú.és ettől várom a boldogságot, egy kapcsolattól vagy ha nem is azt, de legalább az izgalmat. a beteljesülést. és apa miattam ér haza egy órával később és a barátaim nem bíznak meg bennem és rám telepedik a magány a közöny a rosszkedv és hatezer csipkebogyót akarok megenni napsugárt akarok látni az emberek feje fölött kijönni az évekig tartó depresszióból de ez nem is az, ez a személyiségem nem tudom elhinni. hogyan lettem ilyen szar? és egyáltalán miért? és azt hiszem, Isten nem szeret, sőt egyenesen gyűlöl mert ha mindezt megengedi akkor csak kell éreznie valamit, ami szöges ellentéte a szeretetnek. és messze vagyunk a haláltól mert itt ragadtunk. érdemes élnünk. érdemes.
és mégsem változik semmi, a világ kevesebb tőlem.
2013. október 28., hétfő
csak érted, amikor szóba állnak veled, de ugyanúgy ott van az arcukon a gúny, a megvetés. és tudod, hogy még mindig haragszik és emiatt mindketten lenéznek. látod a szemükben. és nem akarsz függeni tőlük, senkitől sem. de a kávé, cigi, alkohol szentháromság és a hétköznap esti jóbarátok nélkül már nem tudsz létezni. és nélkülük sem. elkeserítő.
méltóság. tartás. önállóság. a hőmérséklettel és a barátaim szeretetével megegyező ütemben épül le az életkedvem, esz meg a téli depresszióm. legyünk szabadok, legyünk függetlenek. törekedjünk a generációnkkal ellentétes cselekedetekre. az esti kornél se olyan jó már, ha ennyien szeretik. ugyan, hogy költözhetnék albérletbe, ha még két jegyért se tudok felelősséget vállalni. elvanfelejtve. marad az öt órási kelés, a másfél órás utazás, a gyűlölködés és a düh. önállósági-, baráthiszti láz és miegyéb. egyediség, önmegvalósítás. megfelelési kényszer. hazugság. halál. kínzó érzések. monotonítás. sejtettem, hogy ugyancsak be fog következni. hogy valamiért megint mérges lesz, aztán épphogy kibékülünk, kínos csöndek, nem tudom mi van velünk szituk, sírás, könyörgés. de csak belül. sosem vagyok elég jó, gyűlölök veszekedni. ezért meg is tudom érteni szilvit. de én túl emancipált vagyok ahhoz, hogy hagyjam magam. bár egy számomra ismeretlen, távoli fogalom miatt lehet feladnám elveimet. szerelem. inkább csöndben maradok, tipródik a lelkem. majd csak megbocsájt magától aztán rippropp jól leszek, mint azelőtt. de nem. továbbra is mosolyogva hibáztatom, gyűlölöm magam. pedig már elfogadtam. TÉNYLEG. tolerálom a személyiségemet, nem akarok megváltozni. nem kell beilleszkednem, amíg úgy érzem a közelebbi embereim így is szeretnek. éjjeli fél3as zaklatás. blahán vagyok, gyere értem. emlékezetkiesés. ki tudja hány formás csipkebogyószert nyomtam magamba? alkohollal leöntve. milyen szép torta lenne ebből. életundor. 'mi bajod megint? rossz volt a buli? berillel még mindig nem vagy jóban? pedig beszéltem vele..' nemnem,semmi. 'nincsenek fiúk? összevesztél valakivel? fáradt vagy? nem volt elég pénzed?' nem, köszi jól vagyok. talán nekem sincsenek önálló gondolataim? az én blogom is tele van közhelyekkel? innen-onnan hallott eget rengető bölcsességek, helyesírási hibák, röhej tárgya. de ez nem vélemény, csak érzések.
szimplán csak belekényelmesedek az utópiába. úgy se lesz semmi jobb, pár hónapos világorgazmus után mindig visszatáncol. újra rám telepedik, évről évre. meggyilkol.
A pataknál megkönnyebbülve mosta le testéről a sarat. Végeztével boldogan ugrált a part felé, a fa tövében azonban három rózsaszín, kövér malac szájában találta a ruháit. Megpróbálta tőlük elvenni, de azok fellökték, s a mocsárban landolt. Végül meztelenül és mocskosan indult ruhát keresni a faluba. Megint. A vékonyka hajtincs bele-bele hintázik a szemembe. Hangos szélviharral fújom fel a többik közé, de ő makacsul visszatáncol az arcomba. Idegesen vágom ki a hajhagymákkal együtt, de a rozsdás bicska helye elfertőződik. Végül kétségbeesetten eszem meg a kihullott hajamat tincsről tincsre. Hátha visszanő. -Anyu! Beleesett a kiskacsám a vízbe. - Gyere szívem, megtanítalak úszni és akkor utolérheted. - mondta az ismeretlen nő, azzal belelökött a folyóba. Még mindig nem tudok úszni.