ellent mondok önmagamnak.
oké, nem igaz hogy mindig rosszul vagyok.
nem igaz.
de amikor pörgök, jó kedvem van, ismerkedni akarok, a libidóm az egekben van,
azok olyan említésre méltatlan pillanatok, órák
hogy nem ragadnak meg.
és a parányi gondolat, hogy nemsokára vége
annyira lelohaszt, hogy nem tudom élvezni a pillanatot.
felemészt az unalom
amikor minden áldott bulin unatkozom, attól függetlenül, hogy ezt bejelentem-e vagy sem.
és nem soha semmi nem elég,
üres vagyok.
ÜRES.
létem értemetlenségén túljutva, át a nem vagyok semmire hivatottságon, közel a nincs semmilyen kedvemhez
mindig ott a kérdés, hogy akkor mi a kurva fasznak.
minek.
talán ennyi az élet?
persze, megszületünk, meghalunk
de mi van közben?
mindig lelkizni kell
ez az egyetlen,
amikor azt mondják, na most nem csináltál jól valamit
és végre túl tudok jutni a minek kérdésen
elgondolkozom, mit csináltam rosszul és miért.
de ha csak annyit kapok vissza, hogy
'ne akarj pasit' 'túl éretlen vagy, próbálkozz fiatalabbnál' 'ne lógj annyit' 'örülj a barátaidnak' 'ne igyál hétköznap' 'tanulj többet'
attól nem leszek okosabb.
persze baz'meg Lilla, mert neked mindent a szádba kell rágni.
mindegy, nem is érdekel
az emberek amúgy is túl értékelik az örömöt és a harmóniát.
ha-ha.
inkább elmegyek a nyugalom a szigetére,
enyát hallgatok, meggyújtok egy füstölőt, szájon smárolom a macskámat és rajzolok egy-két mandalát.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése