az őrületesorbitálisvilágszeretetes kedvem alábbhagyott. sajnos.
nézz már körül Lilla! ez itt nem woodstock és nem vagy grace slick. egy szolgálólány vagy. egy rabszolga.
összeroppant a világ, a társadalom, a örökös megfelelési kényszer. identitászavar. a hangulatom 5percenként változik, de legalább túlnyomó többségben jó.
néha úgy érzem, nekem kell megoldanom mindenkinek a problémáját. szeretem, hogy panaszkodnak, én pedig egyetértően helyeselek az álláspontjukról igen, szerintem is jól tetted, persze, hogy igazad van. támogatni kell, puszilgatni, addig sem magamon gyötrődöm.
alkohol kell minden nap, soha nem növök fel.
manu chaot és iggy popot hallgatok de csak mert túladagoltam a quimbyt és a led zeppelint. végülis mindegy is, madárkának érzem magam, de lehet csak azért mert épp azt olvasom. simán blogolok hajnali 3kor a semmiről. csak azt nem tudom mit kezdjek a lila foltokkal a nyakamon.
szóval szerda. huhhhuuuhúú! deákon voltunk (mily meglepő) és apa felhívott, hogy menjek vele haza 10kor. de előtte már megbeszéltük, hogy utolsó hévvel megyek, erre elkezdett kombinálni. mondtam, hogy nem megyek és rácsaptam a telefont. épp 3 fiú vigasztalt, mert bőgtem (mily meglepő) amikor apa odaállított, hogy akkor most velem jössz kisasszony! én meg részeg voltam (mily meglepő) és sokkos állapotomban nem kezdtem el veszekedni, úgyhogy hazahozott. a kocsiban volt minden, a 'nem érek semmit'től az 'anya utál'on keresztül az 'el akarok költözni'ig minden. szóval itthon felmentem a szobámba, beraktam egy halom ruhát a paplanom alá, kisurrantam a teraszajtón, átmásztam a kerítésen (simán nindzsa és akrobata voltam egyszerre) és elindultam a vakvilágba, (najó nem, csak a deákra) mert én olyan szabad vagyok, hogy nekem senki sem mondhatja mikor jöjjek haza! a hév már nem járt, szóval sétáltam egy ideig, aztán részegségemben olyan hatalmasnak éreztem magam, hogy elkezdtem stoppolni. a második kocsi meg is állt, egy fehér kisbusz volt(najó, bevallom még sosem ültem ismeretlen kisbuszban, kicsit paráztam) és egy sacperkábé 25 éves srác ült benne. elvitt az örsig, nem mondom, hogy jót beszélgettünk, de aranyos gyerek volt. örstől éjszakai buszoztam, deákig. ott visszakaptam a telefonomat, amit még este elhagytam és tökjó volt minden. régen volt már ennnnnyire jó kedvem. reggel 7-8körül hazaértem, megvártam amíg apu elindul dolgozni és aludtam. persze, másnap esélytelen volt, hogy suliba menjek, de hát a faszom, nekem már május közepe óta nyár van! szóval szombat. gondoltam bejátszom még egyszer ugyanezt. sashalomig egy helyes srác vitt, utána stadionokig két idősebb csávó meg egy kisgyerek. onnan éjszakaiztam 3 ismeretlen lánnyal. deák megint király volt, eltekintve egy sráctól, akivel már kétszer találkoztam ezelőtt és ismeretlen okokból smároltunk(hozzáteszem nemcsak hogy nem tetszett, de még túl idős is volt), szóval csak olyan lillásan nyomtam. a másik probléma az volt, hogy elhagytam a telefonomat, (mindig ezt csinálom, mostantól a nyakamban fogom hordani azt a szart!!) egy srác megtalálta és felhívta anyumat, hogy nála van a teló. na anyám mint a veszett hörcsög kezdett hipotézisekbe beleőrülni, a gyerek nincs itthon, nincs nála telefon, egy megoldás van csak, KIBASZOTT SZERVKERESKEDELEM! aztán hazavittek, alkalmaztam lelkiterrort, bevetettem a túl szigorúak vagytok kártyámat, szóval annyira nem voltak mérgesek.
próbálom pozitívan eltölteni az időmet, rájöttem, az emberek kedvesek, ha te is kedves vagy velük. persze vannak kivételek de többségében igaz. csak javítanom kellett volna a hozzáállásomon, nem stresszelni az olyan értelmetlen dolgokon, mint mit fogok csinálni 5 év múlva, hova tartok stbstb.
szóval most a tenyeremben érzem a világot, a nyarat, a fiatalságot, az őrültséget, a szabadságot,a Quimbyt és a Kistehént, de főleg az élet szépségét.
kevesebb grunge, több hippi. jólesik végre nem önsajnáltatásról blogolni.
szinte már az sem lomboz le, hogy megbuktam olaszból és hittanból. lassan már megszokom, hogy minden évben megbukom.
és persze kiiktatom az ilyen megnyilvánulásokat magamról, mint az előző mondat.
mi a picsának kell írnod neki?! ez nagyon gáz, már bocsi. nem is mondtam nekik semmit, mindig ha mondok neki valamit azon csüng napokig körbetelefonálja a világot és még a szomszéd szomszédja is tud róla. és akkor csodálkozik hogy nem mondok el neki semmit, így lehetetlen normális kapcsolatot létesíteni vele. mindegy most nem is anyámról van szó. szóval ezzel véded magad. -miért szakítottatok? -Lilla és az ő igencsak túlbonyolított szellemisége itt a meghatározó. egyszerűen csak nem szeretem. a személyiségét, a beszédstílusát, hogy annnyira más, mint én, hogy egoista, hogy papucs, hogy olyan szavakat használ, hogy 'fenntkölt' meg 'magasztos'. én még izgalmat akarok, lázadni. bukfencezni a deákon, vörösre festeni a hajamat, feketére a számat, fürdőruhában sétálni az utcán, nevetni, nevetni, nevetni. csak magányos voltam. vagyok. nem kell túlbonyolítani, ha többen csapnák a szelet és nem lettem volna végig részeg, előbb rájöttem volna, hogy nekem ez nem jön be, nem kell.
ez van, folytonosan csak utálkozom, ilyen vagyok na bumm. persze, nem akarom megbántani és nem arról van szó, hogy majd ő ment meg. csak jól akarom magam érezni valakivel, és nem azért mert iszunk, vagy mert nincs más. ma megmentettem egy pókot, ahelyett hogy agyoncsaptam volna, rátettem egy újságra és kidobtam a fűbe. a múltkor meg csengével segítettünk egy vak bácsinak, aki átment a ZEBRÁN egy köcsög taxis meg neki ment és még meg sem állt. szeretek másokon segíteni. ha már a 'szívességek' a szeretetnyelvem, legalább használjam is.
persze, tudom hogy ilyen vagyok, hogy milyen vagyok csak nem szokták a képembe vágni. azt hiszem pont ettől vagyok jobban, elfogadom amilyen vagyok úgysem tudok változtatni rajta, persze megtudnám játszani magam ideig.óráig, azzal meg semmire sem megyünk nemigaz?! szóval igen, tudom anyu, hogy lusta vagyok, semmirekellő, érzéketlen, hálátlan, a család fekete báránya és azt is tudom, hogy azért nem vágod többet a fejemhez, mert nem bírnám ki. csak ennyit kell mondanod, mert teljesen más az, ha én gondolom ezt magamról vagy ha te mondod nekem. mert ha a fejemhez vágod, akkor azok nem ülepednek le, ott lebegnek a szemem előtt, az agyamban szerencsétlen persze, igazad van amikor azt mondod, ha ronda akarok maradni örökre maradjak csak az persze hogy nem érdemlem meg, hogy foglalkozzatok velem. azt hiszem, azért utállak annyira, mert nem akarok rád hasonlítani. mert ne tagadd, te is buta vagy és hisztis. fölösleges meg azért, mert te vagy az egyetlen aki kerek perec kimondja amit én csak sejtek magamról, ezek reális dolgok, amikor kapálózva, együtt keressük a jó tulajdonságaimat és nem találunk semmit, csak a kietlen pusztát. kérdezem én, ezek után mennyi jogom van az életre. már el sem keseredem, érzelemmentes krumplis zsák vagyok.
jut eszembe, elég ciki hogy nem láttam a hair-t. pótoljuk!
világkatasztrófa elhárítva, van egy új kiscicám, ő mindent megold. befejeztem az odaátot, most már szabadnak és függetlennek érzem magam. bár lehet, hogy ez nem az odaátnak köszönhető. szóval vége. egy kő zuhanásával megegyező ütemben javulok. (ezt a szar hasonlatot!) szóval, nemrég még féltem, hogy megint túlságosan rá leszek utalva a barátaimra, megint rajtuk fogok lógni és megfojtom őket de rájöttem, van olyan szerencsém, hogy sok barátom van így senkit sem kell lelkileg megölnöm. nem kell megfelelnem, legalábbis kevésbé, azt csinálok amit akarok, nem skatulyázhatnak be, legyőzöm önnön kényszerített boldogtalanságomat, vagy legalább elnyomom egy kicsit. úgy érzem, hatalmas arcom van, még anyuék sem mondhatják meg, hogy mit csináljak. cukorkákra sincs szükségem, attól akarok a legkevésbé függeni. legalább tanultam, semmi szükségem egy kapcsolatra, mert még inkább lenyom lelkileg ahelyett hogy boldogabb lennék még több kárt okoz nekem meg nincs szükségem a kurva pórázra, koncertre akarok menni inni akarok nevetni akarok táncolni énekelni ismerkedni. csak a nagymamám menne már haza komolyan egy fél mondattal úgy képes felbaszni az embert és amikor mondom neki hogy ne hisztizzen meg csöndbe legyen akkor egy óráig nyávog hogy ő meg sem szólalt. komolyan, nem akarok soha öreg lenni.
2013. május 14., kedd
hülye kurva
2013. május 11., szombat
szűnni nem akaró hatalmas űr a mellkasomban folytonos gyűlölet, amikor minden TÉNYLEG kurva jó körülötted egy szavad se lehet panaszra és mégis elégedetlenkedsz, mert semmi se jó és ez a rengeteg rossz a lelkedből szivárog senki nem tehet róla később pedig nem tudsz mit kezdeni a rengeteg fájdalommal amit magadnak okozol és belebetegszel mindenbe próbálod elnyomni vagy másra fogni de erre nem jó alkohol vagy gyógyszer. nincs kiút.
már zenét is utálok lassan hallgatni mindenki faszságokról énekel such a lonely day and its mine a faszom minden day lonely és nem akarom hogy mine legyen legyen inkább valaki másé. nemnem nem szeretem ezt semmit nem szeretek föcit kéne tanulnom bukni fogok megint, mindig megbukok. nem küzdök semmiért, nem is érdekel semmi kicsit sok lesz már a leszarom tablettából. talán egy dologgal küzdök, a démonommal de ezt sem bírom tovább várom a megváltást a segítséget hátha az segíteni tud valamit, csak azután omlok össze teljesen. valami gyökeres válozás kell nem birom már ezt a depressziót, szorongást, nyávogást, hisztizést, érdektelenséget, gonoszságot. elutazok. világgá. vagy még messzebb. szeretném azt hinni hogy valamikor jobb lesz van még bennem egy kevés remény addig nem szakítok vele. túl sok ember van a világon, hogy nekem is helyem legyen. én csak.. nem tudok megfelelni mindenkinek. tudom, hogy úgyis belebukok mindenbe, mindent elbaszok. ezért inkább el se kezdek semmit. túlságosan félek a csalódástól. már nem birok többet elviselni. mindig csak a két véglet. vagy fent vagy lent. már unom ezt a szélsőséget, én csak középen akarok lenni. nem függhetek folyton valakitől. mindig ezt csinálom. ráakaszkodok valakire, és nem eresztem, amíg teljesen meg nem fojtom. aztán megsértődik, eldob, én meg még jobban a béka segge alatt vagyok. vagy én sértődöm meg, de persze azért, mert nem bízom benne. egyedül kéne lennem, a körülöttem lévőket csak lehúzom. ma is ugyanazt álmodtam. berillel zpben vagyunk, a tömegben elveszítem és amikor megint meglátom egy punkkal smárol. elindulok a wc felé sírni, és amikor kiérek a tömegből hirtelen egy hegyen vagyok. ott van körülöttem mindenki a családomból és arról beszélnek hogy hogyan lökjenek le engem a szikláról. nekifutásból lökjük meg vagy emeljük fel és ejtsük le, meztelenül vagy ruhában, vágjuk le a haját is, nehogy bele akadjon valamibe és visszatartsa. aztán felébredek. soha nem lehetek elég vékony, szép, tehetséges, sikeres, boldog, szabad. tökéletes. azt hiszem, a menekülést fogom választani. talán az segít. legalább most már tudom, hogy külső hatás soha nem fog változtatni, csak én tudok segíteni magamon.
