lennél a hallucinációm?

én tényleg elhittem.
komolyan.
azt hittem majd együtt táncolunk szalagavatón, megismeri az összes rokonomat és támogat majd, ha bajban vagyok.
azt hittem, bejön velem a kórházba.
nem is teljesen be, csak megvár a kórház előtt és nem kell egyedül lennem.

én tényleg azt hittem, hogy többé nem kell egyedül lennem.

hogy ez komolyabb, mint a többi
és ezért mertem kiadni magam.
én tényleg elhittem.
mert ő máshogy bánt velem,
és azt hittem ő más.

tényleg más.
nehéz róla beszélni,
inkább nem is akarok,
itthon lenni, őrlődni, feszengeni.
nem tudom.

csak elhittem.
tényleg.
és nem kellett volna,
azt kellett volna csinálnom, mint eddig
mert fele ennyire se fájna.
és jól tettem eddig, hogy közömbös voltam,
megvédtem magam.

most pici vagyok,
apró.
nagyon apró.

túlbecsültem magamat.
hogy lehet szeretni, szerelmesnek lenni,
jól lenni, örülni.
nekem.

egyik percben úgy érzem ettől erősebb vagyok,
máskor meg tudom, képtelenség velem komoly kapcsolatot kezdeni.

csak mostmár tudom, milyen ha boldog vagyok,
ha igazán boldog vagyok
és ettől minden még rosszabb,
még apróbbnak érzem magam.

piás vagyok
és úgy érzem elcsesztem,
az egészet csak elcsesztem.
nem bírom kiírni magamból,
képtelen vagyok rá.

csak fáj.
nagyon.
és nem tudom mit csináljak,
fogalmam sincs.

félek magamtól,
félek mindenkitől
nem bírok fogalmazni,
kommunikálni.

vele boldog voltam.
úgy igazán.