igen, voltak. de már nincsennek. csak a rossz tulajdonságaim, gondolataim, érzéseim maradtak. nem érzem jól magam sehol és sehogy. és megint fázom. utálom ha suliban kell lennem, utálok itthon lenni, utálok az utcán,a metrón lenni. emberek között és egyedül. utálok létezni?!
utálok mindenkit és magamat.
és a folytonos kérdéseimet.
hogy miért?
hogy miért történik ez meg ez vagy miért nem történik?
miért nem vagyok senkinek elég jó?
miért hagy el mindenki?
mintha árva lennék. felemészt a magány. belefogok bolondulni.
és most nem feltétlen arra gondolok hogy egyetlen fiú sem vetemedne arra hogy huzamosabb ideig rám figyeljen.
mostmár eljutottam arra a szintre hogy a nemlétező barátaimmal is megutáltassam magam.
kövér vagyok, nemtörődöm, önző és féltékeny.
örstől hazáig majd elalvásig bőgtem. úgy egyszerre kijött belőlem. vagy csak az alkohol hatása volt?
de legalább megtudtam hogy vannak még érzéseim. csaképp rosszak.
legszivesebben összefirkálnám magam piros kék és zöld színnel hogy rám figyeljenek. bár akkor mindenki számára teljesen világos lenne hogy milyen üres vagyok. inkább rámöntenének egy doboznyi szürke festéket: parancsolj, megtaláltad önmagad!
féltékeny vagyok mindenkire. mindenkinek megvan a maga társasága, szerelme, barátai,élete. kezdem elfogadni h nem férek be senkinek az életébe. mindenki boldogabb nélkülem. itthon is csak teher vagyok.
egy félresikerült gyerek.
miabaj velem?
rossz időben rossz helyre születtem?
már a zene se segít.
nem tudok már semmit se.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése