2015. április 5., vasárnap

parlagon heverészünk

miért lógtam hétfőn című bejegyzésünk következik.

Őőő lehet most 'beszélünk' utoljára vagy sem, mert nem olvasod el ezt az üzenetet a tegnap este történtek végett.
Tehát ezúton szeretném megragadni a lehetőséged elmondani, hogy nagyon sajnálom, ha tegnap megbántottalak - ami sanszos, hogy sikerült -, mert nem ez volt célom egyáltalán.
Sajnos az őszinteség ilyen, kegyetlen tud lenni, viszont úgy gondolom, hogy hosszú távon mindig ez a legkifizetődőbb. Bevallom ezért kerültem is témát, mert tudtam, ha ezek szóba kerülnek, akkor ennek az egésznek meszelnek, de a múlt vasárnapi eset után szükségesnek éreztem, ha tiszta vizet öntök a pohárba. Ugyanakkor tartom magam a tegnap elhangzottakhoz.
És akkor mit is lehet tenni ilyen helyzetben? Gondolom eláshatom magam a szemedben, viszont nem szeretnék haragot tartani vagy ilyesmi, mert sanszos, hogy kósza éjszakán találkozunk az 57-ben és az ilyen kínos kerülgetésnek semmi értelme, másrészt, amit korábban is mondtam többször, hogy tökre bírlak, szívesen találkozom veled bármilyen indíttatásból.
Szóval ennyi. Köszi, ha ezt elolvasod, ezt még mindenképp le szerettem volna írni. Esetleg, ha mégis tartanád velem a kapcsolatot, akkor szívesen fogadom, nyitott vagyok rá.
Kívánom a legjobbakat!

igen, valóban nagyon kedves,
diplomatikus, talán kissé patetikus,
de mindenképp túlzó, azt hiszem.

 nagyszerűen alakult a múlt hétvége:
dolgoztam mindkét nap, pénteken tanultam,

vasárnap felugrottam a koliba a gépemért,
hogy másnap megcsináljam a házimat is.
átgondoltam teljesen logikusan, reálisan
hogy minden kötelezettségemnek eleget tegyek,
de azért jól érezzem magam.

erre órákat vártam rá,
és ahelyett, hogy felmentünk volna hozzá
berángatott egy kocsmába,
hogy negyed óráig sorolja a hibáimat.





szóltam neki.
szóltam az elején, hogy ne bántson meg.
ő az első akit közel engedtem magamhoz áron óta.
szóltam neki.
azt mondta egoista, és örültem neki, hogy az ellentétem
ebből a szempontból.

mégis, szerinte önző vagyok.
szerinte nem sikerült semmin változtatnom,
mert csipkebogyók helyett iszom.
szerinte gáz, hogy nem megy a szemkontaktus.
szerinte az egyetlen feladatom, hogy tanuljak.
szerinte nem törődöm vagyok és minden mindegy számomra.
szerinte felfújok mindent, bolhából elefántot kreálok.
szerinte a szüleimnek igaza van mindenben.
szerinte elvesztegetem az időmet.
ha jól emlékszem ilyeneket mondott.

és láss csodát, nahát,hogy mik vannak?

szerintem meg nem az a feladatunk az életben, hogy túléljük.
nem az, hogy tökéletesek legyünk, komorak, nyomottak,
mindig a szent és sérthetetlen célunkat kövessük,
éjjel nappal fáradtak legyünk,
megteremtsünk egy átlagos, klisé életet,
a háztartásbeli nővel, sokat dolgozó férfival,
két gyerekkel, kutyával, családi házzal.
nem az, hogy egyformák legyünk,
nem az, hogy eleget tegyünk determinált céljainknak,
nem az a feladatunk, hogy betartsunk minden szabályt.

igazából fogalmam sincs, hogy mi a feladatunk.

talán az altruizmus, az empátia,
a nyitottság mindenre,
a függetlenség,
a szeretet, a béke,
a változatosság.
a kreativitás, az underground.
az élj a mának, a sodródás
elengedve minden problémát,
feldolgozva a sérelmek mappát.
a céltalanság nem bűn,
a céltalanság szabadság.
ítélet nélkül véleményt formálni,
szerényen örülni az apró dolgoknak is.
körbenézni a világban,
néha tudatosan - néha akárhogy cselekedni.
boldognak lenni, mert mindig van tovább,
küzdeni foggal-körömmel a depresszió ellen.

jól érezni magunkat és élve élni, bármi áron.


nahát, szerintem meg ez a feladatunk.


persze ezután belesírtam magam egy üveg borba
az éjszakai buszon,
és reggel képtelen voltam felkelni.

kőszikla vagyok, most már nem érdekelnek ezek.
csak az fáj, hogy hasonló szépségeket mondott áron is.
biztos van benne igazság, nem mondanám, hogy nincs.
de most  se időm, se energiám, se kedvem nincs
ezzel foglalkozni.
biztosan meg fogom találni azt a fiút,
akinek elég leszek.
illetve, ha nem
azzal sincs baj.

ezek vannak.

figyelni fogom az e per egyes mondatokat,
én, nekem, tőlem, velem.

ellenem.

2015. március 26., csütörtök

gondoltam fenét

hahotázó csillagokat látok
a szurok fekete égen,
szentjánosbogárszerű egri csillagokat.
apró hangfoszlányokat az éterben,
lányokat egy veranda szélén hintázva.

csöppnyi félelem
halk üvöltés.

szűnő boldogtalanság,
kivirult virágok, kivirult emberek.
feszültséget kelt csajkovszkij
egy lepukkant volvóban.

meg kell fordítanom
az ösztön
és a felettes én
szerepeit.
többet kell hallgatnom az utóbbira,
fogalmam sincs miért akartam eddig kiölni magamból.

pesten vidéki vagyok,
vidéken pesti vagyok.

pozitív hozzáállás, menni fog ez.

nem olvasok regényt.
ősrégen elkezdtem egy lezbikus, fiatal anyuka történetet,
de még mindig nem fejeztem be.
gandhiról olvasok, buddhától, magyar pszichiáterektől.
nem regény, csak ömlengés, életvezetési tanácsokkal.

valami eltörött.

kinyílok, és ez baromi furcsa.
harcos feminizmus és a nyugati liberalizmus helyett
csak szeretet és erőszakmentesség kell.

befelé fordulva találni meg Istent, önmagamban.
cetlik nélkül hinni benne: lehet Visnu vagy Zeusz
természetfeletti testetlen irányító,
valahol minden vallás ugyanabban az Istenben hisz.

tenni a pszichoszomatikus betegségek ellen,
kitisztítani a testet, az elmét hogy együtt működhessenek.

elfogadni az embert, mert különleges és varázslatosan érdekes.
előítélek nélkül.
és hallgatni, csodálni még ha sokszor agresszív és utálkozó is.
segíteni, segítő kezet nyújtani polip módjára, minden felé.
szerénynek, alázatosnak, jókedvűnek lenni.

fiatalok vagyunk, szabadok vagyunk, boldogok vagyunk.

2015. március 7., szombat

mondjuk lehetnél a gasztronómiai élményem

kölcsönkapott beszélgetések
átnyálazzuk örkény egypercét,
belehalunk werther szenvedéseibe.
szendvicseibe.
szerencsére.

kutya ugat - ember harap.
zokniból kiugrós marhajókedv.

mintha le lehetne élni egy teljes örökkévalóságot
egy káposztamezőn ébredve, csupán egyetlen doboz cigivel.

szép.

hangosan üvöltetném a jó a rossz és a csúf zenéjét,
miközben hosszasan farkas szemeznék a macskával.
szeretnék egy lasszót is.
meg talán egy pár csizmát.
najó, akkor már kalapot is.
és mindehhez természetesen korabeli női paraszt ruhát,
vagy mit.

túl komolyan vett komolytalanság,
cataflammal túlélhető az ásítás roham,
és ha már itt tartunk - jöhet az új vbk.

nem túl jó, aránylag szar.

visszahódítjuk a motivációnkat.
tényleg, komolyan, valóban, eskü.
izti-bizti.
nem kell hozzá senkisemmi
önmagunktól vagyunk faszagyerekek,
itt az idő most már.
megfogni a nadrágszíjat,
elindulni a lejtőn felfelé.

kétheti vegetálás,
paul anka tedd a fejed a vállamra száma,
időszakos józanság,
nem is érződő sárga pallmall,
mr. jóképű francia doki szerelme (feszülős gatyában),
jófejséggel körül vett
boldog órák
hatása.

és grecsó jön utánam,
szaladok
szaladok
szaladok
vissza a káposzta mezőre
át a búzaföldön
a repce melletti út közelében.

futni, rohanni szelet hasítva
a lehetőségek elől
a felelősség alól - felőlem.
hajat dobálva menekülni piros körmökkel,
anne frank naplóját szorongatva.
n e m  s z a b a d.

interaktív pszichológia.

warhol banána,
magritte pipája vagyok.

párolgó levendulaolaj egy petri csészében,
konnektorból kinövő margaréta csokor,
csehtamás előbújó feje a második, szerelemmentes világháború után.

nahát, tetszettek volna forradalmat csinálni..?!

sikítva üvöltünk egy kistehén számot,
elidegenedünk egymástól,
so it goes - ilyen az élet.
egyetlen titkos jelszó létezik amivel megfogjuk a világot,
az achilles-sarkam: empátia.





és mi teszel most?

2015. február 16., hétfő

előversengés kicsiny életünkhöz

harmónia.

harmónia szubkultúra deviancia.

egy szál gitár.
egy szál hátizsák.
egy szál margaréta.

egy kipipált évecske.
egy pipás cserepecske.
egy pipacsos mezőcske.

egy szipkás pipa.
egy cserép föld.
egy adag james dean garbóba bújtatva.

szaros kis determinált életünk
sutba dobása - szétmarcangolása,
a jövőképünk felgyújtott cafatai körüli táncolás,
táncoltatás.

erős akarok lenni.
erős, független és kemény.
dühös vagyok
nagyon,
egy hisztis kislány:
irányítható gyenge szorongó
és ezt utálom.

beleszeretni bérczesibe és hrabalba
egy kocsmában.
alteregó és pótlék mindenki
hánynom kell.

persze, hogy nem tudom megcsinálni.
kezdet előtti feladás,
életünk előversengése, tessék: anomália.
az egyéniségkultusz teljes ellehetetlenítése.

feladás és elengedés egy feljebb való miatt,
hatalom-átengedés.
nincs gyeplő, nincsenek érzelmek
csak önműködő furcsa lények,
lélegző élőhalottak
dolgozó méhek.






nem vagyok olyan helyzetben,
semmilyenben sem vagyok
és soha nem is leszek.

felesleg, túl-sok-teher
metafóraként.
megszemélyesítem a ki nem mondott bajaikat,
már csak konklúzió lehetek: érettük.

nem akarom ezt csinálni,
de az önműködő gépezet
talán nem-túl-terhes-mindenkinek.
nem nőttem még fel és ezt soha nem is állítottam.
alárendelt vagyok, tudom
de lehet hogy már nem akarok.
legalábbis nem így
és nem nekik.
már nem akarok megijedni és félni
egy hangosabb szótól, hevesebb mozdulattól.
semmitőlse.


eljön és megmarad
az úgy rühellt biztonságunk.
dejó.

2015. január 5., hétfő

Szabó Lőrinc: Ima a repülőgépen

Minden piszokból
tisztán s nemesen buggyan ki a láng;
rossz-szagú benzin robbanó
dühe emeli mámoros égbe
az aeroplán isteni szárnyát:
talán csak alacsony ösztönök
keveréke vagyok, ember s az egész
emberiség, gonosz erők
hadszíntere, – mégis:
valaki lelket adott belém
s valami mindig kényszerit, hogy
fájjon a tettek
kínja, hogy fájjon, ami
motoraimat bolond
hajszára pergeti és
megalázva könyörögjek
valaki Névtelenhez: Uram,
add, hogy bűneim rothadó
anyaga csöndes örömmé
tisztuljon benned és
egyszer majd mind salaktalan láng
szálljak el én is a végtelenbe!

2014. december 4., csütörtök

bor-házasság

RÁJÖTTEM.

minden bizonnyal valószínűsíthető,
hogy a párkapcsolataim ellen intézett puccsok
szinte teljesen feleslegesek voltak.

a legutóbbit is - nevezzük Áronnak - egyetlen dolog tette tönkre.
és az előtte lévő összeset szintúgy.

meg úgy egyáltalán mindent.
a gondolataim, az álláspontom:
a női egyenjogúság, a homoszexualitás, a politikai szabadság, a szólás szabadság, a vallás szabadság, maga a kulturális liberalizmus.

amiket normálisnak titulálok.

a társadalmi felépítés,
a normák,
a megfelelően kondicionált robotok,
maga az egyén.

bor.

azt hiszem, mindig ez volt a baj,
hogy az egyénben kerestem a megoldást
egy pasiban, egy barátnőben.

pedig bor.

miért kéne szabályszerűen egy emberrel érezni az eufóriát,
amikor az édes muskotály
sokkal tartósabban és kiszámíthatóbban szeret 
mint egy ember ?

pedig bor.

most még elítélik
de miért ne lehetne egy tartós párkapcsolatot kiépíteni
a sárga muskotállyal?

miért kell mindenkinek szabályszerűen ragaszkodnia az ember - ember kapcsolathoz?

miért kell mindent, ami beégett a társadalmi normákba
szabályszerűnek venni?

mi van, ha én ugyanúgy vagyok az alkohollal,
mint mások a párkapcsolatokkal?

fogadjuk el.
köszönömakurvaanyádat.

lófasz.





2014. november 15., szombat

befogad és kitaszít a világ

eljött közénk.
eljött eljött eljött.

és majd ha pityergő angyalok szállnak le mindenhonnan,
és majd ha összegyűjtjük és bepakoljuk egy kartondobozba
a halmozottan hátrányos, kesergő kis életünket
tudod, bepakolhatjuk a sérelmek mappát egy bevásárlókocsiba is.
akár.

később lesuvickolod velem a falhoz vágott lila káposzta maradványait?

összezagyváltunk mindent,
megmondó kisasszonyok lettünk egy kuplerájban,
mármint egy bordélyház, tudod, ahol majd kiköt a te lányod is.
akár.

belerúgunk egy keretes versszerkezetbe?

a szorongó kurvaanyádba?






és majd beszélgetünk körömlakkokról?
szex és new yorkot nézhetnénk,
martinizhetnénk üvegpohárból,
vagy jobb híján megihatnánk a padlóra loccsant fehérbort.
később tisztában lehetnénk a másik szexuális életével.

persze, hiába, nincs erezdelahajad.

és sírsz majd velem, megint újra és újra,
ha magányos leszek?
és majd felkaparsz megint a padlóról
újra és újra, amikor tökelázva egy idegennél ébredek?

meghallgatsz majd, amikor mániás depresszióm lesz?

kesergünk majd együtt szétfolyt szemfestékkel,
felhúzunk egy ocsmány vastagzoknit és beletűrjük a nadrágot,
lefestjük őket egy rajzlapra kövér prostikkal és rondán?
leírjuk a nevüket és addig satírozzuk, amíg kilyukad a papír.


bennem már amúgy is elhalt a szerelem
és köszönöm, nem kérek többet.

majd összeállok megint boldog-boldogtalannal.
gondolom.
és nem fog változni soha semmi.
gondolom.

és nagyon nehéz, ezt látni és feldolgozni
amikor szétesik körülötted minden
és foggal körömmel akarsz csinálni valamit, akármit.
szeretnék eltűnni, elveszni a tömegben
újra kezdeni, boldogulni valahogy.
mindenki csak annyi terhet kap, amennyit elbír?


hát csessze meg az egész.

2014. november 2., vasárnap

from my rotten body flowers will grow and i am in them and that is eternity

tudod mi a nyomasztó?
zavartnak lenni.
pszichés zavar,
testkép zavar,
lélektani össze-vissza zavarodottság.

megzavarodás egy fiktív világban.

borz-alom.

azt hiszem,
mindenki csak annyi terhet kap az élettől,
amennyit elbír.

nem szabad szenvedni,
nem lehet.
innentől nem tartom fent a jogot magamnak,
hogy összeomoljak.
ilyet egyszerűen nem lehet csinálni.
nem lehet.




nesze neked, romantika.
nesze neked kibaszott szóismétlés,
nesze neked helyesírás,

nesze, dugd fel magadnak a hídjaidat,
rohadj meg remeteként a barlangjaidban.

mondjuk dugj fel magadnak
egy meggyűlölt band of horses albumot,
amit végigbasztunk.
a jay és néma bobot,
amit szex közben végigröhögtünk.
az első és egyetlen jóbarátok részt,
amit képes voltál megnézni velem.
pár led zeppelin számot,
amit kocsikázás közben hallgattunk.
dugd fel a negyven éves haverjaidat,
az undorítóan mocskos szájukkal,
az undorítóan önálló éltedet,
a kurva piros suzukidat.

nyugi nyugi nyugi.

2014. október 30., csütörtök

spontán önmegtermékenyítés

persze, szidhatjuk a magyar egészségügyet,
sajnálkozhatunk, hogy mit csesztünk el,
miért mondtuk: 'szeretlek'
miért engedtük túl közel magunkhoz
vagy épp miért nem.

csak ez nem segít és belerokkan az ember fia.

lehetünk gyengék, sírva kuncsoroghatunk akár.
de ez olyan könnyű,
ez mindenkinek megy.

gyáván, összegörnyedve hagyni,
amíg mások leostoroznak,
lábat törölnek szeretetteljes hátsónkban.

vagy róla, róluk álmodni,
rémeket, lidérceket,
a valóság megfoghatatlanságával,
az illúzióink eldönthetetlenségével.

egésznap őrjöngeni,
dühöt , megbánást követve
csöndbe lenni
várni, hogy elmúljon.

és lemondani.
ha úgy adódik beletörődni, elveszíteni.

és azt hiszem, nem az a fontos,
hogy ki volt számomra,
meddig és milyen volt.



csak fejlődni.
fejlődni tovább,
lépni tovább,
lépni - le.





megírni a személyes pacifista aranybullánkat,
kifejteni kissé liberális,
de mindenképp feminista,
egzisztencialista eszményeinket.
kissé egoistának tűnni.
talán.

2014. október 25., szombat

megérkezett a szatja-juga

befolyásolhatatlan folyamatok.
lelki önmegmaradás.

csoda.
egyszerűen fogalmad sincs, hogy mekkora csoda vagy,
hogy milyen csodálatos a lényed,
hogy itt lehetsz
és bármit csinálsz - önmagad vagy.

és bármit csinálsz, bárhogy viselkedsz
te az vagy, aki
és senki más nem olyan, mint te
egyszeri, megismételhetetlen.

és magasról csókoltatni kell azt, akinek ez nem tetszik
mert maga vagy
a pillanat - egy korszak,
egy idő intervallum.

ez mind te vagy, és kellenek
át kell érezned mindezt
ha negatívnak, rossznak érzed akkor is,
mert ez is a lényed fejlődésének egy szakasza.

és sokmindent egyszerűen lehetetlen elmondani,
mindent át kell élni
intuíciók és impressziók,
bárki bármit mondhat,
amíg nem a saját bőrödön érzed,
addig nem hiszed
és nem is érted.


reménykedni a karmában, Brahmában
félve, de talán közel kell engedni
hátha felkiáltással.


várni, túl élni
és megmagyarázhatatlan okokból
az univerzum egyensúlyt teremt
csak elszenvedsz mindent,
hol jobb jön, hol rosszabb.

és itt van és köszönöm
pedig nem történt semmi,
az anyag, a körülmény nem változott,
a spirituális lényem,
az elfogadható, a szerethető érzelmek
a pál fordulás
amiért okolhatunk bárkit - felesleges.


csak van, és élezd amíg tart.
ne kérdezz, ne agyalj
csak legyél, úgy ahogy vagy.