befogad és kitaszít a világ

eljött közénk.
eljött eljött eljött.

és majd ha pityergő angyalok szállnak le mindenhonnan,
és majd ha összegyűjtjük és bepakoljuk egy kartondobozba
a halmozottan hátrányos, kesergő kis életünket
tudod, bepakolhatjuk a sérelmek mappát egy bevásárlókocsiba is.
akár.

később lesuvickolod velem a falhoz vágott lila káposzta maradványait?

összezagyváltunk mindent,
megmondó kisasszonyok lettünk egy kuplerájban,
mármint egy bordélyház, tudod, ahol majd kiköt a te lányod is.
akár.

belerúgunk egy keretes versszerkezetbe?

a szorongó kurvaanyádba?

és majd beszélgetünk körömlakkokról?
szex és new yorkot nézhetnénk,
martinizhetnénk üvegpohárból,
vagy jobb híján megihatnánk a padlóra loccsant fehérbort.
később tisztában lehetnénk a másik szexuális életével.

persze, hiába, nincs erezdelahajad.

és sírsz majd velem, megint újra és újra,
ha magányos leszek?
és majd felkaparsz megint a padlóról
újra és újra, amikor tökelázva egy idegennél ébredek?

meghallgatsz majd, amikor mániás depresszióm lesz?

kesergünk majd együtt szétfolyt szemfestékkel,
felhúzunk egy ocsmány vastagzoknit és beletűrjük a nadrágot,
lefestjük őket egy rajzlapra kövér prostikkal és rondán?
leírjuk a nevüket és addig satírozzuk, amíg kilyukad a papír.


bennem már amúgy is elhalt a szerelem
és köszönöm, nem kérek többet.

majd összeállok megint boldog-boldogtalannal.
gondolom.
és nem fog változni soha semmi.
gondolom.

és nagyon nehéz, ezt látni és feldolgozni
amikor szétesik körülötted minden
és foggal körömmel akarsz csinálni valamit, akármit.
szeretnék eltűnni, elveszni a tömegben
újra kezdeni, boldogulni valahogy.
mindenki csak annyi terhet kap, amennyit elbír?


hát csessze meg az egész.