So it goes

szörnyű.
szörnyű volt.
átvertnek éreztem magam.
nekem azt mondták olyan lesz,
mintha csak aludna.
nyugodtan.

megszakad a szívem, ha rá gondolok
a drága arcára,
olyan nagyon hideg volt
és mozdulatlan,
teljesen abszurdul mozdulatlan
és amúgy is az egész helyzet olyan abszurd volt
legutóbb még beszéltünk,
és megpusziltam és azt mondta haza akar jönni,
hogy nem szeret ott lenni
és ideges és bosszankodik.
megkérdeztem, miért vagy ideges?
és azt motyogta, majd otthon elmeséli,
csak vigyük haza.

és én hazajöttem pénteken
és apa azt mondta, hogy alszik
és nem tudja felkelteni
és nem evett vagy ivott
hogy próbáljam itatni
de nem kelt fel
csak szuszogott
és hallgattam ahogy szuszog
mert nagyon féltem,
néha sóhajtott
és figyeltem, felkel vagy abba hagyja
mondtam is neki, hogy holnap feljön mindenki
az egész család
és anya is nemsokára itthon van
csak igyon egy kicsit
és hiába nyomtam a szájába a szívószálat
nem kelt fel többet csak szuszogott
és már nem bírt semmit mondani,
hogy miért ideges
vagy hogy fáj-e valamije.

és este elmentem inni, bárhova csak ne itthon,
megijedtem
és nem gondoltam semmire se.

és másnap itt volt mindenki,
még mindig aludt
de beszéltünk hozzá és ő csak szuszogott
azt mondták még hall minket,
érzékel mindent maga körül
csak már nincs ereje, hogy magához térjen
aztán este hárman voltunk anyával,
ő az ágya fölött ült
és mondtam neki, hogy ne sírjon
ne sírjon, mert mama megérzi és megijed
hogy miért zokogsz annyira.

aztán tv-t néztünk a nappaliban
és fáztunk,
nagyon fáztunk a takaró alatt,
apa 11kor hazajött és rögtön bement hozzá,
és hívott, hogy nézzem meg én is
és bementem és csönd volt,
dobhártyaszaggató csönd,
néztem és vártam, hogy történjen valami
lassult az idő?
egy-kettő-három-négy-öt-hat-hét
miért nem történik semmi?
és fölé akartam hajolni,
hogy ütemesen nyomogassam a mellkasát,
ahogy a filmekben szokták
vagy csinálni valamit, bármit
apa fogta a szívét,
hallottam a sajátomat a fülemben,
és annyit bírtam kinyögni :
szerintem nem lélegzik.

és még két-három óráig ültünk a szobájába
felkeltettük anyát,
lidérces álom volt az egész
anya csak annyit kérdezett:
megyünk, bepelenkázzuk, most?
és én megnémultam,
egy árva hörgés annyi se jött ki a számon,
és látni apát, ahogy azt kell mondania.
nem, most nem pelenkázunk,
de gyere nézd meg anyukádat.

és mindhárman sírdogáltunk,
vártuk az orvost,
aztán vártuk, hogy elvigyék
és nyitva volt a szája
és nem mozgott semmije
annyira félelmetes volt és
annyira gyereknek éreztem magam
kicsinek és sebezhetőnek,
és a túlvilágról beszélgettünk
és még ott volt,
nem tudom elmondani
egyszerűen azt éreztem, hogy még ott van.
csak a teste cserben hagyta,
nem működött tovább.
aztán két hapsi felöltöztette
és egy ruhás zsákot húztak rá
és össze cipzározták a fején,
a pici aranyos arcán
és megszakad a szívem annyira szörnyű.

és annyira szeretett,
soha nem értettem miért és hogyan
de azt hiszem, ezt hívják önzetlen szeretetnek.
és mindig annyira hitt bennem,
azt mondta én vagyok a legokosabb
és anyának mindig mondta, hogy ne bántson engem
talán csak barbi miatt szeretett ennyire,
mert rá emlékeztettem
talán tényleg önmagamat, vagy talán a puszta létemet
szerette.

mégis jogtalan érzem,
hogy sírjak vagy szomorú legyek emiatt.
vagy egyáltalán bármi miatt,
mert ezekhez képest most minden panaszkodás
szánalmas fröcsögés
az eddig problémámnak hitt cseszett dolgok
valahogy most minden eltörpült és eltűnt.

de motivál is
motivál, hogy elvesztettem az első igazi szerelmet,
hogy elvesztettem a nagymamámat
és míg előbbi egyáltalán nem,
utóbbi annál inkább hitt bennem
hogy tudok valamit, érek valamit
és kincs vagyok
és meg akarom mutatni,
hogy nem vagyok teljesen értéktelen
és már nincs semmi a visszahúzzon,
vannak tervek,
körvonalasak és homályosak,
de végre először vannak
és nem hagyom, hogy beteg legyek,
hogy fénylényeket lássak
és ne sírjak, kurvára ne sírjak
a saját anyám temetésén
és mostmár szánalmasnak látom,
és nem félek, hogy olyan leszek,mint tündi
mert nem hagyom.

és nem hagyom, hogy magamba fordulva
kínozzon a depresszió, az önutálat
nem hagyom, hogy munkanélküli legyek,
hogy elvesszek.