hajótörött vagyok.
a kétségbeesetten és magányosan fuldokló, elhagyott fajtából.

mókuskerék.

kezd helyre állni a rend.
mindenki teszi a saját kis dolgát - hangyabolyban élünk.
munka,alvás,munkamunkamunka,alvásalvás,munka,alvásalvás,munkamunka.
helyesen megy minden. előre, úgy ahogy kell.
semmi drasztikus, persze.

tavasz van.
az idő melegszik, a szoknyák rövidülnek, a szájak mosolyra húzódnak.
lekerül a nagykabát.
levettem én is a nagykabátomat.
és olyan nagyon jó érzés!
megkönnyebbülés.
elmúlt.
a tél.
a hideg.
a fájdalom.
tavasz van.
madárcsiripelésben alszom el reggelente.
nyugalmat érzek.
megkönnyebbülést.

így kell lennie, így most jó.

el akarom felejteni.
el akarok felejteni mindent.
a jót, a rosszat, mindent.
kivájt magának egy szép lyukat, belefészkelt és nem akar semerre se menni.
és ez az őrületbe kerget.
nem tudom kiűzni onnan.
pedig istenbizony, próbálkozom.
amikor már majdnem eltüntetem, visszatáncol.
és a pici apró szívem ezer darabra hullik, újra és újra.


már nincs olyan illata, mégis - a pulcsijába burkolózva alszom el.
mérges vagyok magamra, mert elfelejtettem milyen illata volt.
néha megsimogatom a szakadást az ujjánál,
amit veszekedés közben széttépett.
azt mondta, hordja egy kicsit,
hogy utána velem lehessen az illata,
amikor ő nem tud velem lenni.

nem szabadna ennyire szeretni. senkit. soha.